Több vonat lesz iskolakezdésre

Növeli a vonatok számát, egyes járatokat pedig megerősít a szlovák vasúttársaság (ZSSK). A ZSSK tájékoztatása szerint 15 vonattal több fog közlekedni az országban az iskolakezdés miatt.

Vasárnap 9, míg kedden 6 vonattal lesz több a szlovákiai vasúton, mint ami a menetrendben szerepel. A várható nagy utasszám miatt 29 vonathoz, összesen 50 vagont csatolnak még. Elsősorban az ország keleti részéből Pozsony felé tartó vonatoknál lehet számítani a bővülésre.

A ZSSR arra kéri azokat az utasokat, akik jogosultak az ingyenes utazásra, hogy elsősorban a megerősített vonatokat használják a fent említett napokon.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »