Jelentősen nőtt az alkoholfogyasztás okozta elhalálozások száma Szlovákiában

Jelentős mértékben, három év alatt 60 százalékkal emelkedett az alkoholfogyasztás okozta betegségek miatti elhalálozások száma Szlovákiában – írta csütörtöki számában a Sme című szlovák liberális napilap.

A lap által ismertetett – a 2012 és 2014 közötti időszakra vonatkozó – állami egészségügyi jelentés szerint míg 2011-ben százezer elhalálozás közül 15 volt írható a mértéktelen szeszfogyasztás számlájára, addig 2014-ben már 24.

A vizsgált időszakban az összes halálozási ok közül az alkoholfogyasztással járó betegségek aránya emelkedett a legnagyobb mértékben. A szeszfogyasztás miatt elhunytak legnagyobb hányada májzsugorodásban halt meg.

Ivan Novotny, az alkoholfüggőségek kezelésére szakosodott egyik klinikának a lapban idézett szakértője szerint az alkoholfogyasztás miatt halál elsősorban amiatt vált gyakoribbá Szlovákiában, mert egyes kiemelten veszélyeztetett társadalmi rétegekben megnőtt a mértéktelen szeszfogyasztás a megélhetési problémák és az azokkal kapcsolatos frusztráció miatt.

A szakértő rámutatott: bár Szlovákiában az elmúlt években országos szinten csökkent az egy lakosra jutó átlagos alkoholfogyasztás, egyes társadalmi csoportokban egyáltalán nem isznak kevesebbet, a komolyan italozók évente 29 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiségű alkoholt fogyasztanak el.

A legfrissebb statisztikák szerint Szlovákiában minden 15 évnél idősebb állampolgárra évente átlagosan mintegy 13 liter tiszta alkohol fogyasztása jut, ezzel az ország az egy főre eső alkoholfogyasztás terén 2012-ben világszinten a 19. helyen volt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »