Az Iszlám Állam már a horvátokra is lecsap

Vesna Pusic horvát külügyminiszter – az egyiptomi külügyminisztérium ajánlására – Kairóba utazik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista hálózat egyik tagszervezete által elrabolt horvát állampolgár miatt – közölte csütörtökön a Vecernji List című horvát napilap.

Az iszlamisták egy szerdán közzétett üzenetükben ugyanis azzal fenyegetőztek, hogy ha Egyiptom nem engedi el a börtönökben raboskodó „muzulmán nőket” negyvennyolc órán belül, kivégzik a horvát túszt. A fenyegető felvételt az Iszlám Állam követői osztották meg a világhálón, az egyiptomi kormánynak címezve.

Az Egyiptomban dolgozó horvát fiatalembert július 22-én rabolták el dzsihadisták, miközben Kairóból munkába igyekezett. Az egyiptomi hatóságok másnap megtalálták a gépjárművet, amelyet vezetett, továbbá a horvát férfi dokumentumait és két mobiltelefont is.

A túsz a felvételen elmondta, hogy Tomislav Salopeknek hívják, horvát nemzetiségű, harmincegy éves, házas, felesége Natasa, és két leánygyermek apja. „Arra kérem az egyiptomi kormányt, hogy engedje szabadon az összes muzulmán nőt, és mentse meg az életemet” – tette hozzá.

Azt, hogy a felvételen valóban Tomislav Salopek látható, a francia Compagnie Générale de Géophysique csoport egyiptomi kirendeltsége, az Ardiseis vállalat is megerősítette, amelynek alkalmazásában a horvát férfi dolgozott.

A Vecernji List arról is cikkezett, hogy a horvát külügyminiszter felvette a kapcsolatot az elrabolt férfi családjával. Lapértesülések szerint Salopek felesége is Egyiptomba utazik a tárcavezetővel.

A külügyminisztérium az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki, amely szerint mindent megtesznek, hogy mielőbb megoldják azt a nehéz helyzetet, amelybe a horvát állampolgár került.

A tárca szerint most először raboltak el külföldön horvát állampolgárt.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »