Nagy olajvállalatok hátráltak ki az adriai projektből

A kőolaj világpiaci árának hektikus ingadozásával, továbbá az orosz gáz szállításában eleddig kulcsszerepet játszó Ukrajna destabilizálódásával együtt járó, elhidegülő brüsszeli-moszkvai viszonnyal rendkívüli mértékben felértékelődtek az öreg kontinens, illetve közvetlen vonzáskörzetében fellelhető, még kiaknázatlan lelőhelyek. A horvát kormány előzetes, a gazdaság motorját is felpörgető elképzeléseinek számításaiba azonban könnyedén hiba csúszhat, amely akár egy újabb front nyitására is rákényszerítheti Zágrábot egy másik szomszédjával szembeni területi vitájával kapcsolatban, ahogy az Szlovéniával is megtörtént a közelmúltban.

A BalkanInsight.com hírportál értesülései szerint hétfőn két, az Adriai-tengeren koncessziós jogot nyert olajipari óriásvállalat, az osztrák OMV és az amerikai Marathon Oil Corporation is bejelentette kivonulását a kutatási és kiaknázási jogosultságokkal is kecsegtető gigaberuházásból, amelyet a keddi nap folyamán Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter is megerősített a sajtó érdeklődésére. A tárcavezető közlése szerint a háromoldalú tárgyalások már megszakadtak a felek között, miután a Zoran Milanović által vezetett kabinet képviselői elfogadhatatlannak ítélték a két cég által támasztott feltételeket, holott a közös munkát és megegyezést súlyosan hátráltató tengeri határvita Horvátország és Montenegró között már a tender kiírásának kezdetétől, 2014 áprilisától tudvalévő volt mindenki számára.

Az egyeztetések utolsó szakaszában a horvát fél még kísérletet tett egy kétoldalú memorandum aláíratására Montenegróval, amely biztosította volna a munka zavartalanságát a fennálló vita ellenére is, kezdeti sikeres fogadtatása ellenére ennek sikere azonban az OMV és a Marathon visszalépésével semmivé foszlott. Az ellentétek tárgyát a Kotori-öböl kijáratába nyúló, egy 2002-ben Horvátország és még Szerbia-Montenegró által aláírt egyezmény értelmében előbbinek juttatott Prevlaka-félsziget, valamint az azt körülölelő tengerfelület képezi, ahol az osztrák-amerikai kettős által pályázaton elnyert hét területből három is fekszik. További érdekességként szolgálhat, hogy ugyanezen a környéken Podgorica Bosznia-Hercegovinával is évtizedes konfliktusban áll egy, az öböl partvidékére benyúló kis földnyelv tekintetében.

Habár a két olajipari mamut visszatáncolásával minden valószínűség szerint elveszíti a mindeddig a projektbe invesztált 9 millió euróját, a horvátok elképzelése szerint a most felszabadult helyekre új tenderek kerülnek kiírásra, ugyanakkor a folyamat már így is jelentős késlekedést szenvedett, a szerződéseket ugyanis már áprilisban meg kellett volna kötni, amelyet előbb júniusra, majd a tengeri szomszédok (Olaszország, Szlovénia, Montenegró) által emelt kifogások miatt szeptemberre halasztottak el.

A 2014 áprilisában meghirdetett, az Adriai-tenger horvát ellenőrzés alatt álló vizein 10 területet áruba bocsátó pályázat első eredményeit a zágrábi gazdasági minisztérium idén januárban tette közzé, amelynek értelmében a már említett OMV-Marathon csoport hetet, a horvát-magyar tulajdonú INA kettőt, míg az olasz-brit ENI-Medoilgas pedig egyet szerzett meg ezekből. A 2 éves, később 3 évre meghosszabbítható kutatási jogosítványból, továbbá a 25 évre szóló, exkluzív kiaknázási jogokat biztosító csomag eladásaiból, valamint a munkálatokkal kapcsolatos nélkülözhetetlen beruházásokból mintegy 530 millió euró bevételt remélt eredetileg Horvátország kormánya.   

Kaszás Gábor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »