Nukleáris megállapodás: győztesek és vesztesek

Megszületett a várva várt megállapodás Irán és a hat nagyhatalom között a perzsa állam nukleáris programját illetően, ugyanakkor azt nem fogadta mindenki hasonló lelkesedéssel. Az írás tematikusan felsorolja a győzteseket és a veszteseket.

Július 14-én, kéthétnyi éjszakába nyúló tárgyalások után született meg a végső nukleáris megállapodás Irán és a P5+1 (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) között. A megállapodás legfontosabb pontjai a következők: 

• Irán húszezer centrifugáját hatezerre csökkenti, amelynek azért van nagy jelentősége, mert a centrifugák segítségével hajtható végre az urándúsítás, amely egy bizonyos szint felett nukleáris bomba előállítására is alkalmas.
• A perzsa állam uránt maximum 3,67 százalékig dúsíthat. Nukleáris bomba előállításához 90 százalékos dúsítottságra van szükség. 
• Iránnak a már meglévő, körülbelül tízezer kilogramm mennyiségű dúsított uránkészletét háromszáz kilogrammra kell csökkentenie.
• A perzsa államnak október közepéig kell lépéseket tennie a megállapodásban foglaltak végrehajtásához, ezt követően a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség december közepéig ellenőrzi ezeket. Amennyiben a NAÜ mindent rendben talál, megkezdődhet az Egyesült Államok, az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által foganasított szankciók eltörlése. A korlátozások feloldásának hatásai akár már 2016 elején is jelentkezhetnek.
• Fontos, hogy amennyiben Irán nem tesz eleget vállalt kötelezettségeinek, a szankciókat azonnal visszaállítják. 
• Irán használhatja nukleáris létesítményeit, Natanzban dúsításra, míg Fordow-ban kutatásra, de ez nem vonatkozik a hasadóanyagokra.
• Atombomba előállításához az urán mellett a plutónium is alkalmas. Ezért a meglévő plutóniumát meg kell semmisítenie vagy exportálnia Iránnak, és ezeket helyettesítheti újakkal, amelyek nem alkalmasak nukleáris fegyver gyártására.
• A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség teljes hozzáférést kap az iráni nukleáris létesítményekhez.

Szakértők szerint a megállapodás ezen főbb pontjai valóban eleget tesznek annak a követelménynek, hogy Irán semmilyen módon se tudjon nukleáris fegyvert előállítani, és ösztönzi a perzsa államot e feltételek betartására a szankciók eltörlése miatt, amely lehetővé teszi az Iszlám Köztársaság számára, hogy újra bekapcsolódjon a világgazdaságba.

A megállapodás azonban nem mindenki számára jelent komoly diplomáciai sikert, sőt. Nézzük, kik üdvözölték a végső megállapodást és kik nem. 

Győztesek

Barack Obama

Az Egyesült Államok jelenlegi elnöke már megválasztásakor célul tűzte ki egyfelől az Iránhoz való közeledést, a kapcsolatok normalizálását, másfelől pedig többek között olyan idealisztikus víziót fogalmazott meg, mint a nukleáris fegyver-mentes világ. E tényezőket figyelembe véve egyértelműen kijelenthetjük, hogy Obama elnök sikert ért el, és beváltotta ígéretét, bár az Iránnal való kapcsolatok normalizálódása a megállapodás ellenére egyelőre kevésbé realizálódott, amelyet tovább erősítenek Khamenei ajatollah USA-ellenes kijelentései is. 

Obama továbbá közel-keleti célkitűzései tekintetében rendre kudarcot vallott. Semmilyen előrelépés nem történt az izraeli-palesztin békefolyamat ügyében, a terrorizmus jelentette fenyegetés egyre csak fokozódik, az Egyesült Államok térségbeli megítélése inkább negatív, az arab tavaszra pedig korlátozott, megkésett reakciókat adott a washingtoni vezetés. 

Ennek tükrében külpolitikai fronton Barack Obama egyetlen nagyszabású sikere az iráni atomprogram megoldása. Ezzel egy rendkívül nagy jelentőségű, mondhatni történelmi jelentőségű örökséget tud maga mögött hagyni. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy Irán és az Egyesült Államok között egy ilyen horderejű megállapodás jöjjön létre, miután 1979 óta a két állam kapcsolata rendkívül ellenséges. A „Törvényen kívűli” és a „Nagy Sátán” azonban úgy néz ki, mégiscsak képesek voltak legalább ebben az egy kérdésben félretenni évtizedes ellentéteiket, és ez óriási siker Barack Obamának.

Hasszán Róháni és az iráni mérsékeltek

Hasszán Róháni 2013-ban került az elnöki székbe, megválasztását pedig nagyban köszönhette azon ígéreteinek, miszerint kivezeti az országot az évtizedes elszigeteltségből, ezáltal jólétet és gazdasági növekedést ígérve. Kétségtelen, hogy az iráni elnök mindent megtett ennek érdekében, és a nukleáris megállapodással a végső akadály is elhárult az elől, hogy Irán ismét bekapcsolódjon a világgazdaság vérkeringésébe. Ezzel az iráni szempontból történelmi jelentőségű eredménnyel Róháni a 2017-es elnökválasztáson is nagy esélyekkel indulhat annak ellenére is, hogy az iráni keményvonalasok elutasítják a megállapodást, illetve az Egyesült Államokhoz való bármiféle közeledést is. 

Irán a térség meghatározó regionális középhatalma. A megállapodás tető alá hozásával pedig elismerésre került Irán joga a békés nukleáris programhoz, illetve „legitimálva” regionális jelentősége. Irán a világ második legnagyobb földgáz-készletével rendelkezik, valamint olajkészleteinek nagysága is meghatározó. De emellett említésre méltó az óriási mennyiségű nyers építőanyag, valamint a szankciók eltörlésének hatásaként a befagyasztott pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés is. 

A térségbeli iráni szövetségesek

Mondhatjuk, ha Irán örül, akkor boldogok szövetségesei is. A perzsa állam komoly befolyással bír Irakban, Szíriában, Libanonban, Bahreinben és Jemenben is, amely a nukleáris megállapodás kontextusában azt jelenti, hogy a szankciók eltörlése révén az iráni gazdaság fellendülésnek fog indulni, és a magasabb bevételek adott esetben magasabb pénzügyi támogatásokat jelenthetnek Irán szövetségesei számára, így Aszadnak, a Hezbollah-nak, a Hamasznak vagy éppen az iraki síita milíciáknak (mindenesetre legalábbis a lehetőség fennáll). 

Ez egyfelől pozitívumot jelent mindenki számára, aki felveszi a terrorizmus elleni harcot, és akinek célja a terrorizmus, kiváltképp az Iszlám Állam felszámolása, ugyanakkor e tevékenység sok esetben problémás is lehet, amennyiben instabilitást és komoly ellentmondásokat hordozhat magában, például Irakban. 

Az ambivalens ország

Oroszország

Indokoltnak látom Oroszországot egy köztes kategóriába helyezni, miután a megállapodás mind negatív, mind pozitív következményeket eredményez Moszkva számára. 

Pozitívum, hogy a szankciók és fegyverembargók eltörlése révén Oroszország óriási mennyiségű fegyvert adhat el a perzsa állam számára.

Ugyanakkor Oroszország számára minden más szempontból nem éppen kedvező helyzet állt elő, több okból is. Irán és Oroszország jó kapcsolatokat ápol egymással, azonban ezt a pozitív kapcsolatot erősen az érdekek hajtják. Moszkva számára Irán lehetőség az Egyesült Államok térségbeli ambíciójának letöréséhez, helyzetének megnehezítésére, míg a perzsa állam számára az ENSZ BT-ben alkalmazható orosz vétó jelent nagy előnyt.

Oroszország szempontjából a megállapodás legérzékenyebb kérdése annak hatása az energiaárakra. Irán a szankciók eltörlésével hatalmas olaj- és földgázkészletével megjelenhet a piacokon, amelyet tovább nehezít (Moszkva szempontjából), hogy a perzsa állam olajexportjának megduplázását ígéri hosszútávon. Oroszország pedig nagyban függ az olaj árának alakulásától, és amennyiben az alacsony, jelentős károkat okozhat az orosz gazdaságnak, amelyet jelenleg egyébként is sújtanak a gazdasági szankciók. A gazdasági korlátozások miatt számos beruházást az iráni energiaszektorban orosz nagyvállalatok valósítottak meg, azonban egy nyitott, a világgazdaságba bekapcsolt Irán feltehetőleg már nem Oroszországhoz fog fordulni, hanem a modernebb, fejlett technológiával rendelkező nyugati államok felé. 

Az olaj árának csökkenése mellett adott esetben, és hosszútávon komoly kihívást jelenthet Oroszország számára, amennyiben Irán látná el gázzal Európát. Egyelőre természetesen nem rendelkezik ilyen képességgel a perzsa állam, miután a szankciók miatt nem épült ki az ehhez szükséges infrastruktúra, ugyanakkor hosszútávon valós tényezőt jelenthet egy Törökországon kereszül Európába vezető vezeték kiépítése, amennyiben Oroszország továbbra is „fegyverként” alkalmazza hatalmas mennyiségű gázkészletét. 

Hogy miért támogatta akkor a megállapodást Putyin? A Brookings tanulmánya szerint ennek oka a „Kína faktor”. Kína számára ugyanis az Irán elleni szankciók eltörlése komoly potenciált jelent, várhatóan hatalmas beruházásokat fog kezdeményezni az olaj- és gázszektorban, miután óriási az ország energiafüggősége. Oroszország pedig jelenleg az ukrajnai események miatt elszigetelődött, és nem engedheti magának ebben a helyzetében, hogy partnerét, Kínát „magára haragítsa”. Szüksége van a kínai piacra és finanszírozásra.

Vesztesek

Az amerikai republikánusok

A republikánusok keményebb külpolitikájukról ismertek, a demokratákat, jelenleg Barack Obama elnököt erősen kritizálják amiatt, hogy túl „puha” eszközöket alkalmaz, túl „naiv”, nem lép fel hatékonyan az amerikai nemzeti érdekek képviselete érdekében. Ebből kifolyólag mélységesen ellenzik az Iránhoz való közeledést, illetve magát az Iránnal való nukleáris megállapodást is. 

Az amerikai demokráciában a Kongresszus felülvizsgálhatja az elnök döntéseit ilyen horderejű ügyekben, ugyanakkor amennyiben Barack Obama él vétójogával (és többször kijelentette, hogy élni fog), abban az esetben azt csak a törvényhozás mindkét házának kétharmados többsége írhatja felül. Ez pedig azt jelenti, hogy vajmi kevés esélye van annak, hogy a republikánus többségű Képviselőház és Szenátus képes lesz megakadályozni a megállapodást. Ugyanakkor az kétségtelen, hogy a megállapodás hiába biztosíjta tíz, tizenöt, akár húsz évre az iráni nukleáris program ellenőrizhetőségét, Barack Obama mandátuma mindössze tizennyolc hónapra szól, és egy esetleges republikánus győzelem 2016-ban komoly változásokat eredményezhet. Ez a jövő kérdése lesz. 

A republikánusok, többek között például John Boehner házelnök szerint egy komoly fegyverkezési versenyt fog elindítani a világban a megállapodás. Jeb Bush, aki a republikánus elnökjelöltségért is indul, „szörnyű megállapodásnak” minősítette az egyezményt, Marco Rubio „veszélyes és destabilizáló kudarcnak”, míg Ted Cruz figyelmeztetett, a megállapodás „azt fogja eredményezni, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi terrorizmus vezető támogatójává válik.” Rick Perry ígéretet tett arra, hogy „első cselekedete lesz” elnökként megszüntetni a nukleáris egyezményt, Scott Walker ennél is tovább menve kijelentette, elnökségének első napján légicsapásokat fog elrendelni Irán ellen. E kijelentések hűen tükrözik a republikánusok véleményét Iránról és az iráni nukleáris megállapodásról, amely hosszútávon beárnyékolhatja a két állam közti kapcsolatok normalizálódását. 

A republikánus törvényhozók szerint a szankciók eltörlése csak még agresszívabb tevékenységre ösztönzi Iránt, amely a regionális konfliktusokba és más államok belügyeibe való beavatkozásban manifesztálódik. E kritikák szerint a szankciók túl gyorsan kerülnek eltörlésre, amely lehetővé teszi a perzsa állam számára, hogy még nagyobb támogatásokat nyújtson regionális szövetségeseinek. Emellett pedig kritikával illetik a megállapodást azon részét, amely a NAÜ esetleges kritikáit követően Iránnak huszonöt napot biztosít arra, hogy bizonyítsa, nem folytat nukleáris tevékenységet. A republikánusok szerint ez az idő elég arra, hogy a perzsa állam eltüntesse nukleáris tevékenységének bizonyítékait.  

Iráni keményvonalasok

Az iráni konzervatívokat ebben a kontextusban az amerikai republikánusokhoz hasonlíthatjuk: a megállapodást az iráni nemzeti érdek súlyos sérülésével azonosítják, és elutasítják a „Nagy Sátánhoz” való közeledést. 

Ugyanakkor Iránban a végső döntést a Legfőbb Vezető, jelenleg Ali Khamenei ajatollah hozza meg. Azonban látni kell azt, hogy ő maga is manőverez az elit között. Ne felejtsük el, hogy a nukleáris tárgyalások mindvégig Khamenei ajatollah beleegyezésével zajlottak iráni részről, tisztában volt a tárgyalásokon zajló folyamatokkal. Ugyanakkor kulcsfontosságú számára, hogy ne veszítse el a konzervatív keményvonalasok támogatását, ezzel magyarázható az a kemény hangnem, amely a megállapodás megkötése óta jellemzi a Legfőbb Vezetőt.

Továbbá rendkívül fontos tényező, hogy az iráni társadalom óriási örömmel fogadta a megállapodást. Több ezren vonultak az utcákra zászlókkal, Róháni és Zarif képével fémjelzett táblákkal, táncolva és énekelve. A lakosság számára a megállapodás magasabb életszínvonalat, munkahelyeket, jobb megélhetést jelent, amelyet a döntéshozóknak mindenképpen figyelembe kell vennie.

Izrael és Szaúd-Arábia

Mindkét állam az Egyesült Államok hagyományos térségbeli szövetségese, akik továbbá feszült kapcsolatot ápolnak az Iráni Iszlám Köztársasággal. Szaúd-Arábia és Irán egyfajta regionális hatalmi harcot vív egymással, míg Izrael magára nézve az egyik legkomolyabb biztonsági kihívásként értékeli Irán tevékenységét, többször is azzal fenyegetve, hogy lebombázza az iráni nukleáris létesítményeket. 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az elmúlt években óriási energiát fektetett abba, hogy megakadályozza az iráni atomprogramról szóló bármilyen megállapodást. Politikájának egyik legfőbb eleme Irán Izraelre gyakorolt fenyegetése és az iráni atomprogram. Míg az egyezmény támogatói szerint az sokkal inkább védettebbé teszi Izraelt Iránnal szemben, Netanjahu szerint csak növeli a zsidó állam fenyegetettségét. 

Netanjahu és Obama között egyébként is fennálnak nézeteltérések, és az amerikai-izraeli kapcsolatok jelentős mélyponton vannak (bár ez nem érinti az Izraelnek nyújtott pénzügyi támogatásokat!), amelyet tetéznek az iráni nukleáris program körüli jelentősen eltérő vélemények a két fél között. Netanjahu – Obamát megkerülve – még az amerikai Kongresszusban is tartott beszédet azzal a céllal, hogy meggyőzze a törvényhozókat és az amerikai lakosságot a megállapodás veszélyeiről. Mostanra azonban bebizonyosodott, Netanjahu minden erőfeszítése ellenére kudarcot vallott, amelyet jelenleg hazai ellenfelei igyekeznek maximálisan kihasználni.

Szaúd-Arábia számára a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a szankciók eltörlésének hatásaként keletkezett nagyobb pénzügyi bevételek lehetővé teszik Irán számára, hogy még aktívabban, még nagyobb összegekkel támogassa szövetségeseit, akik az adott országokban szaúdi szempontból ellenségek. Így például Szíriában az Aszad-rezsim, Jemenben a huszik, Bahreinben a síita csoportok. Összegezve tehát Szaúd-Arábia szemszögéből a nukleáris megállapodás Irán erősödését és saját biztonságának csökkenését jelenti. Nem véletlen tehát, hogy az Egyesült Államok igyekszik megnyugtatni a gazdag olajmonarchiát, hogy továbbra is alapvető térségbeli szövetségese, partnere kíván lenni Szaúd-Arábiának. 

Látható tehát, hogy nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel a végső megállapodást, azonban egyelőre minden jel arra mutat, hogy az egyezmény valóban képes lesz garantálni azt, hogy a perzsa állam ne tehessen szert nukleáris fegyverekre. A jövő kiszámíthatatlan, így hosszútávon azonban egyelőre megállapíthatatlan mi lesz ennek a minden kétséget kizáróan történelmi és a diplomácia, a békés, tárgyalásos megoldások hasznosságát és lehetőségét alátámasztó megállapodásnak a sorsa.