Végre megtanulhatnak ukránul a kárpátaljai magyarok

Az ukrajnai nemzeti kisebbségek ukrán nyelvoktatásának reformját szorgalmazza a Ráda szakbizottságának elnöke a kárpátaljai érettségi eredmények láttán – írja az Origo.

Az Arszenyij Jacenyuk vezette Népfront párti politikus vetette fel azt a kompromisszumos megoldást, mely alapján a kárpátaljai magyar iskolások végre olyan módszer szerint tanulhatják a jövőben az ukrán nyelvet, ami eredményre is vezet.

Lilija Hrinevicset az Ukrajnában külső független tesztelésnek nevezett emelt szinttű érettségi siralmas eredményei döbbentették rá, hogy a Kárpátalján élő magyarok és románok a szlávtól teljesen eltérő népcsoporthoz tartoznak, ezért számukra az ukránt nem második anyanyelvként kellene tanítani.

Régóta szorgalmazzák

A Legfelső Tanács tudományügyi és közoktatási állandó bizottságának elnöke azt javasolja, hogy az Ukrajában élő kisebbségeknek államnyelvként oktassák az ukránt. Az alapvető különbséget az jelenti, hogy a kárpátaljai magyar iskolások a jövőben az idegen nyelv oktatási módszerével tanulják a hivatalos nyelvet. Ezt az ukrajnai magyar érdekvédő szervezetek már a kezdetek óta szorgalmazzák, az ukrán nemzeti erők azonban eddig hallani sem akartak arról, hogy az államnyelvet idegen (ukrán szóhasználat szerint „külföldi”) nyelvként kezeljék bármilyen szinten.

Hosszú ideje tart a huzavona

Az emelt szintű érettségi intézményének ukrajnai bevezetése óta a nemzeti kisebbségekhez tartozó iskolásokkal szemben a közoktatás ugyanolyan követelményeket támaszt, mint az ukrán ajkú diákokkal szemben. A magyar érettségizők zöme ily módon szinte törvényszerűen alulmarad ezen a téren, és ezáltal mesterségesen megfosztatnak a főiskolai szinttű továbbtanulás lehetőségétől.

Lilija Hirinevics alternatív javaslata remélhetőleg orvosolhatja ezt az Ukrajna függetlenné válása óta fennálló, több mint két évtizedes problémát.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »