Az iráni külügyminiszter egységre szólította a közel-keleti országokat

A szélsőséges fegyveresekkel szembeni egységre szólította fel a közel-keleti országokat vasárnap az iráni külügyminiszter Kuvaitban, az iráni atomprogramról szóló átfogó megállapodás megkötése utáni első térségbeli útjának első állomásán.

„Egy ország elleni bármilyen fenyegetés mindenki számára fenyegetést jelent. (…) Egyetlen ország sem tudja mások segítsége nélkül megoldani a regionális problémákat” – hangoztatta Mohamad Dzsavad Zarif országa kuvaiti nagykövetségén tartott sajtótájékoztatóján.

Zarif Kuvaitvárosban tárgyalt Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir al-Szabáh sejkkel, uralkodó emírrel és kuvaiti kollégájával, Szabah al-Háled al-Szabáhhal. A kuvaiti külügyminiszter nem volt jelen a sajtótájékoztatón.

Zarif Kuvaitvárosban kezdte meg egynapos térségbeli körútját, és még a nap folyamán felkeresi Katart és Irakot is.

Az Öböl-menti országok többségét aggasztja az Iránnal július 12-én kötött atommegállapodás, tartanak attól, hogy az felgyorsítja az iráni-amerikai kapcsolatok rendezését, és bátorítani fogja Teheránt arra, hogy támogassa térségbeli szövetségeseit, amelyek ellenségesen viszonyulnak hozzájuk.

„Irán a térségben élő emberek mellett áll a szélsőségesség, a terrorizmus és a vallási türelmetlenség jelentette veszély elleni harcban. Azt üzenjük a térségbeli országoknak, hogy együtt kell szembeszállnunk a közös kihívásokkal” – hangoztatta az iráni külügyminiszter.

A szunniták vezette térségbeli országok zöme régóta azzal vádolja Teheránt, hogy beleszól az arab világ ügyeibe, és állítólag pénzügyi és fegyveres támogatást nyújt politikai mozgalmaknak egyes országokban, így Bahreinben, Jemenben és Libanonban. A síita Irán ezt tagadja, nem rejti azonban véka alá, hogy a nukleáris programjáról szóló, hat nagyhatalommal (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) kötött megállapodás nem fog változtatni térségbeli politikáján. Öbölbeli látogatása előtt, pénteken Zarif olyan közleményt jelentetett meg minisztériuma honlapján, hogy Teherán folytatni fogja szíriai és iraki szövetségesei támogatását az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni harcban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »