A karibi államok is adósságelengedést kérhetnek

A Mercopress információi szerint az ENSZ Latin-amerikai és Karibi Gazdasági Bizottságnak (CEPAL) javaslatára a Karibi Államok Közössége (CARICOM) tagjainak gazdasági fejlődése érdekében fontolóra veszi az új adósságkönnyítési stratégia megalkotását, amelyben akár a multilaterális intézmények felé fennálló adósságának teljes elengedését is kérhetik az egyes országok.

A.J. Nicholson jamaikai külügyminiszter szerint az adósságelengedés lehetővé tenné, hogy a térség kormányai hatékonyabban válaszoljanak a társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokra, mivel nagyobb költségvetési teret és likviditást biztosítana számukra. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a világ adósságának egy százalékát jelentő karibi részarány esetleges elengedése „nem okozna különösebb nemzetközi aggodalmat”.

Café y mate

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »