Földreform Zimbabwéban

Zimbabwéban jó ideje komoly problémát jelentett a földbirtokok elosztásának egyenlőtlensége. Az ország kormánya átfogó földreformmal kívánta orvosolni a problémát, az elért eredmények megítélése azonban nem könnyű feladat.

A föld már régóta vita tárgya

Zimbabwéban (előző nevén Rodézia) a földek elosztása már a gyarmatosítás kezdete óta konfliktusokat gerjesztett az országban, az őshonos fekete lakosság különböző csoportjai, és később főként a fehér telepesek és a fekete vidéki lakosság között. 1980-ban az ország mezőgazdasági termelésre alkalmas területeinek nagy részét, több mint 15 millió hektárt hatezer nagygazdaságra osztva műveltek. Ezek a hatalmas összefüggő területek néhány kivétellel fehér farmerek kezében voltak.

A függetlenség elnyerésének ára

Az aránytalanságokon már a rodéziai bozótháborút (második Chimurengát) lezáró 1979-ben aláírt Lancaster Házi Egyezmények (LHE) is változtatni próbáltak, de csak mértékkel. Mivel a fehér kisebbség elvesztette korábbi vezető politikai szerepét, a függetlenség utáni tízéves átmeneti időszakra a LHE igyekezett garantálni a fehér farmerek tulajdonát, így a fehér nagygazdaságok érdekeit védendő előírták a „willing seller, willing buyer” elvet, amelynek értelmében a Robert Mugabe által vezetett kormány nem sajátíthatott ki földet, hacsak azt tulajdonosa saját akaratából áruba nem bocsátotta. A brit kormány által anyagilag is támogatott szerény mértékű földreformok és újratelepítési programok következtében 1999-re a nagygazdaságok összterülete 12 millió hektárra csökkent.

2000-től: radikális változások

A 2000-ben kezdeményezett Gyorsított Földreform Program ennél sokkal radikálisabb lépéseket foganatosított: 4500 nagygazdaságot, 7,6 millió hektárnyi földet, az ország területének 20 százalékát osztották felaz ország fekete farmerei között. 2008–2009-re 145 ezer kisebb (A1) gazdaságot és 16 500 A2 típusú nagyobb farmot hoztak létre. A zimbabwei mezőgazdasági rendszert már a gyarmati időszakban is kettős modell jellemezte, ezt képezte le az A1–A2 felosztás: nemcsak a szegényebb bennszülötteknek, hanem a mezőgazdasági szektorban vállalkozni kívánó gazdagabb feketéknek is lehetőséget akartak biztosítani a nagyobb területek kijelölésével.

Kisebb birtokok…

Az A1 területeket jellemzően korábban földnélküli parasztoknak juttatták, az előző rendszer fehér farmjait 40–45 alegységre osztva. Egy ekkora méretű föld nemcsak a család megélhetését biztosító hat hektárnyi növénytermelésre volt elegendő, hanem legelőnek is jutott a szántásra használt marháknak. A farmok kijelölését a kormány emberei végezték. Az új farmerek mintegy fele jambanja földfoglaló volt, mások formális vagy kevésbé formális pályázat után foglalhatták el a nekik kiutalt területet.2003-ra az A1 területeknek már 97 százalékát használatba vették. Habár a kormány igyekezett támogatni ezeket a kisebb területeket birtokba vevő farmereket, azonban a termeléshez szükséges magvakat, trágyát és szerszámokat meglehetősen véletlenszerűen és kis mennyiségben osztogatták. A programhoz túl alacsony forrásokat rendeltek az állami költségvetésből, és sok esetben a földfoglalók is hiányos mezőgazdasági ismeretekkel bírtak.

És nagyobb farmok…

Az A2 modell lényege az volt, hogy a korábbi fehér nagybirtokokat 3–7 darab A2 farmra osztották. Ezekre a földterületekre a Mezőgazdasági Minisztériumnál lehetett pályázni. A minisztérium a főbb országos újságokban meghirdette a pályázatokat, és a pályázóknak teljes körű üzleti tervet is mellékelniük kellett, amelyben megjelölik jövedelmüket, vonatkozó tapasztalataikat, képzettségüket, stb. Minden sikeres pályázótól elvárták, hogy kormányzati segítség nélkül is képes legyen beindítani a gazdaságot, és az elbírálásnál előnyben részesítették a háborús veteránokat, korábbi szabadságharcosokat és nőket.

A földreform hatalmas indulatokat generált: erőszakos földfoglaló akciókkal, Mugabe politikai szövetségeseinek földdel jutalmazásával vált hírhedtté. A korrupt politikusok, akik sok esetben méltatlanul jutottak a farmokhoz, gyakran parlagon hagyták földjeiket. Gazdasági mérlege azonban meglehetősen negatív: Zimbabwe korábban éppen mezőgazdasága révén Afrika egyik éléskamrájának számított: a földreformok miatt a korábbi kereskedelmi gazdálkodást felváltotta az önellátó gazdálkodás, és a sok esetben hozzá nem értő új tulajdonosok. Az 1990-es 300 ezer tonnáról 2007-re a búzatermelés 50 ezer tonnára esett vissza. A dohány, amely Zimbabwe egyik legfontosabb exportcikke, 2000-ben még 600 millió dollárnyi bevételt termelt, míg 2007-ben kevesebb mint 125 milliót.

Még a bányászat is visszaesett…

Zimbabwe ásványi anyagokban is gazdag: hatalmas vas-, nikkel-, platina-, szén-, króm-, azbeszt-, gyémánt, tantál- és aranylelőhelyekkel rendelkezik. Azonban éppen a kétezres évek elején, amíg a világgazdaság felívelőben volt és Kína nyersanyagéhsége táplálta a nyersanyagokban gazdag országok gazdasági fejlődését, Zimbabwe bányáiban visszaesett a kitermelés. Habár az ország minimum évi 25 tonna arany kitermelésére lenne képes, és az arany ára folyamatosan magas (tehát megérné többet termelni), 2014-ben mégis csak 13,9 tonnát sikerült kitermelni. A kétezres évek első felében 35 év gazdasági fejlődését tették tönkre: a GDP 2000 és 2007 között 43(!) százalékkal csökkent.

Hiperinfláció

Amikor Zimbabwe függetlenné vált 1980-ban, dollárja erősebb volt az amerikai dollárnál. A kilencvenes évek végére azonban elszaladt az infláció, és a hiperinfláció csúcsán, 2008-ban a valutaromlás üteme elérte az 500 milliárd százalékot és ezzel megdöntötte az 1946 óta fennálló világrekordot (amelyet Magyarország tartott hat évtizeden keresztül).Robert Mugabe zimbabwei elnök kormánya és a Zimbabwei Jegybank az Amerikai Egyesült Államok, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió szankcióit (amelyeket éppen a földreform erőszakos vonásai indokoltak) okolta a hiperinflációért, de valószínűleg más tényezők is szerepet játszhattak:

Ha érdekli, hogy mi okozhatta a hiperinflációt, hogyan sikerült megoldani, és melyek a földreform hosszú távú követlezményei, kattintson az afrikablog.hu-ra!