Csehország befogadja a menekülteket

Csehország 1500 menekültet fogadna be 2017 végéig – döntött csütörtökre virradóra a cseh kormány.

A kabinet felhatalmazta Milan Chovanec belügyminisztert, hogy ezt az álláspontot képviselje az európai uniós tanácskozásokon – közölte Pavel Belobrádek miniszterelnök-helyettes a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

A belügyminiszter szerint a kormány azzal számol, hogy Csehország az idén 400, jövőre 700, 2017-ben pedig ismét 400 menekültet fogad be. Ugyanakkor a kormány vétójogot kér magának olyan esetekben, amikor biztonsági kockázatok merülnek fel egyes migránsokkal összefüggésben.

Belobrádek szerint a kérdésről a belügyminiszter fog tárgyalni uniós partnereivel, és a mandátuma arra terjed ki, hogy Csehország 2015 és 2017 között 1100, az Európai Unió területéről érkező személyt fogad be, és 400-at az Európai Unión kívüli térségekből, elsősorban Kurdisztánból és Szíriából, az ottani táborokból.

A Csehország által befogadandó migránsok nagyobbik része azok közül kerül majd ki, akik Olaszországon és Görögországon keresztül érkeztek az Európai Unióba.

A cseh kormány ugyanakkor tisztázni akarja az Európai Unióval azon személyek visszatoloncolásának mechanizmusát, akik nem kapnak menedéket Csehországban. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök erre már a kormányülés előtt felhívta a figyelmet.

„Ugyanakkor hangsúlyt helyezünk arra, hogy működjön a visszaadási politika, mert ez Görögország és Olaszország esetében nem működik” – mutatott rá a kormányfő. Szerinte például egyáltalán nem világos, hogy mi lesz azokkal a migránsokkal, akik nem kapnak menedéket az Európai Unióban, és milyen módon lesznek visszajuttatva a hazájukba.

Sobotka a kormányülés után kifejtette: a migránsok befogadása egyszeri szolidaritási gesztus a cseh állam részéről, és nem oldja meg a problémát, amellyel manapság Európa szembesül.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »