Román csalókra figyelmeztet a rendőrség

A szlovák rendőrség ismételten felhívja a sofőrök figyelmét arra, hogy ne dőljenek be azon hitelesnek tűnő csalóknak, akik pénzt kérnek az autópályán, mert az állítják, bajba jutottak, írja az Új Szó.

Főként a D1-es autópálya útvonalán tevékenykedő csalóktól óv a rendőrség. Az öltönyös, több nyelven beszélő, luxusautókkal közlekedő „bajba jutottak” azzal állítják meg a mit sem sejtő sofőröket, hogy pénzbeli segítségre van szükségük. „Aranyat” ígérnek ellenszolgáltatásul.

A rendőrség az elmúlt hetekben több ilyen esetről is tudomást szerzett, s bár már felhívták a lakosság figyelmét a csalókra és praktikáikra, mégis újra és újra találnak áldozatokat – mondta Martina Kredatusová, a rendőrség egyik szóvivője.

A külföldiek főként olyan helyeket használnak ki, ahol a sofőröknek valamiért lassítaniuk kell, például oldalsávok, autópálya-bekötőutakon illetve szakaszokon, ahol sebességkorlátozás van érvényben. Az autópályán csak vészhelyzet esetében szabad megállni, és bár mindenki számára alapvető kell hogy legyen a segíteni akarás, némelyek ezzel visszaélnek. Amennyiben valaki hasonló helyzetbe kerül, értesítse a rendőrséget a 158-as telefonszámon.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek