Ezt a botrányt is megússza a kormánypárt

Tartja népszerűségét a Smer, sőt, az elmúlt egy hónapban még javított is támogatottságán. Komoly kihívója továbbra sincs, egy koalíciós partnerre viszont szüksége lesz, írja az Új Szó.

Azoknak lett igazuk, akik azt mondták, hogy nem fog ártani a Smer támogatottságának a Váhostav-botrány. Az áprilisban kulmináló ügy májusban a statisztikai hibahatáron belül lejjebb mozdította a kormánypárt népszerűségét, ám júniusban már ismét ott van, ahol a Váhostav-botrány előtt. A jobboldal pedig semmit sem tudott profitálni a Fico-kormány eddigi egyik legnagyobb skandalumából – derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség friss felméréséből. A Smer 35,3 százalékon áll, ha most lennének a választások, 69 képviselőt küldene a 150 fős parlamentbe.

Szociális mentőöv

„Nem teljesen igaz, hogy Ficóék nem érezték meg a Váhostav-botrányt, májusban volt egy kis visszaesés, ám tény, hogy ezt túlélte a Smer. A választók nem büntették meg a kormánypártot a botrányért” – véli Martin Slosiarik, a Focus ügynökség elemzője. A Smernek segíthetett a második szociális csomag kommunikációja is, ám az elemző szerint nehéz megmondani, ez mennyit hozott a párt konyhájára. „A szociális csomaggal sikeresen fedték el a korábbi botrányt, ám ahhoz, hogy megállapítsuk, a Váhostav mennyit vitt és mennyit mentett meg a Smer számára a szociális csomag, sokkal mélyebb kutatásokra lenne szükség” – tette hozzá Slosiarik.

Mozdulatlan jobboldal

A Focus mérése szerint megállt az SNS erősödése, a májusi 7,3 százalékhoz képest most gyengébben szerepeltek, ám még így is megugranák a bejutási küszöböt. Az SNS szimpatizánsainak többsége nem stabil pártválasztó, az utóbbi fél évben tapadt a párthoz, ezért hasonló hullámzásra még számítani lehet a jövőben.

A jobboldali pártok támogatottsága gyakorlatilag változatlan maradt, így hónapok óta nincs komolyabb mozgás a népszerűségi listán, pedig a parlamenti választások már lőtávolságon belül vannak (9 hónap múlva kerülnek sorra).

Az SDKÚ és a Nova továbbra is mélyen az 5 százalékos bejutási küszöb alatt van, egyelőre nem látni azt sem, hogy a SKOK és a Šanca hogyan tudná megközelíteni a küszöböt. Az SaS és az MKP az 5 százalékos határ körül táncol, most mindkettőt egy picivel a küszöb alatt mérte a Focus.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »