Római és milánói pályaudvarokon táboroztak le a menekültek

A megtelt szállások miatt több száz menekült, köztük afrikai országokból és Szíriából érkezettek várakoznak napok óta Milánó központi pályaudvarán, kiváltva az egészségügyi hatóságok aggodalmát.

Csütörtök óta egészségügyi ellátásban is részesülnek a milánói vasútállomás peronjain és várócsarnokában letelepedett, illetve a pályaudvar körüli utcák járdáit elfoglaló férfiak, nők és gyerekek. A vizsgálatok nyomán egy eritreai nőt maláriás tünetekkel szállítottak kórházba, több mint ötven személyt rühesnek találtak. Az egészségügyi hatóságok a helyzet egészségügyi kockázatára figyelmeztetnek, részben az egyre nagyobb kánikula miatt is.

Hasonló a helyzet a római Tiburtina pályaudvaron, ahonnan a rendőrség közreműködésével szállították el a vasútállomáson várakozó több száz bevándorlót egy befogadóállomásra. Több tucatnyian várakoznak Ventimiglia olasz-francia határállomáson is arra várva, hogy a franciák beengedjék őket.

A líbiai partokról indult és Dél-Olaszországban kikötött eritreaiak, szomáliaiak, etiópok, szudániak és szíriaiak átkeltek Olaszországon és egészen Milánóig jutottak, hogy innen Európa északibb országaiba utazzanak tovább. Többségük Németországba és Svédországba akar eljutni. A G7-csúcstalálkozó miatt lezárt német határok miatt a migránsok az észak-olaszországi Milánóban rekedtek.

Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto elnöke, a szélsőjobboldali Északi Liga politikusa arra utasította a tartomány prefektusait, ne engedjék, hogy a migránsok az idegenforgalmi szempontból jelentős helyszíneken gyülekezzenek, mert szerinte elijeszthetik a turistákat. Az Északi Ligát vezető Matteo Salvini azt hangoztatta, hogy „nem akar rühes lenni”. Erre reagálva Enrico Rossi, Toscana tartomány elnöke, a balközép kormányerő Demokrata Párt (PD) politikusa rasszistának nevezte Salvinit.

Matteo Renzi, az ország szociáldemokrata miniszterelnöke felesleges pánikkeltésnek nevezte az illegális bevándorlóktól való félelem hangoztatását, s azt hangsúlyozta, hogy a migráció okozta problémákra nem az a megoldás, ha Olaszország bezárkózik.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »