Kenőpénzzel buktak le

Közvetett korrupcióval gyanúsítanak két nőt – a rendőrség szerint a Budamar Logistics nevű cégtől hárommillió eurót kértek.

A rendőrség eljárást indított két nő – egyikük a kassai adóhivatal munkatársa – ellen azzal, hogy kenőpénz kértek a Budama Logisticstől. Tibor Gašpar rendőrfőkapitány csütörtökön elmondta, hogy a gyanúsítottak azt ígérték a pénzért cserébe, hogy befolyást gyakorolnak azokra a személyekre, akik a nevezett cég adó- és büntetőjogi eljárásában érintettek.

A két személyt a Színház (Divadlo) fedőnevű akcióban leplezték le. A közvetett korrupcióért akár három évet is rácsok mögött tölthetnek le. Gašpar elárulta, hogy a hárommilliós kenőpénz az eddigi legnagyobb összeg, amely kenőpénzként szerepelt. A két nő egyike már vizsgálati fogságban van, a másik nőről a bíróság dönt majd.

A napvilágot látott információk alapján a rendőrség több tucat vállalatot vizsgál át, amelyeknél felmerült az adócsalás gyanúja. Az államháztartásnak okozott kár elérheti a 20 millió eurót is. A vizsgált cégek között szerepel a fent említett Budamar is.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »