Továbbra is Ponta lemondását követelik

Klaus Johannis államfő után a legnagyobb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnökei is a korrupcióval gyanúsított miniszterelnök lemondását követelték.

Alina Gorghiu és Vasile Blaga vasárnapi sajtótájékoztatójukon azt hangoztatták: Victor Ponta nagyon árt az országnak azzal, hogy az ellene indult eljárás dacára tisztségben marad.

„Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a kormányfő semmibe veszi az állam intézményeit, és aláássa az ország nemzetközi hitelét” – jelentette ki Gorghiu.

Vasile Blaga azt mondta: a romániai demokrácia az 1989 utáni legválságosabb helyzetbe került Victor Ponta magatartása miatt. „Ez előzmény nélküli helyzet az Európai Unióban” – szögezte le a politikus. Közölte azt is, hogy a PNL bizalmatlansági indítványának vitája idején a PNL szimpatizánsai élőláncot alkotnak majd a parlament körül.

Mint ismert, Victor Ponta vasárnap sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy nem hajlandó lemondani tisztségéről, mert az ügyészségi eljárást politikai indíttatásúnak tartja.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »