Tusk a Moszkva elleni szankciók megerősítését pedzegeti

Ha a jelenlegi helyzetben bárki is vitát akar nyitni az orosz szankciós rezsim megváltoztatásáról, kizárólag annak megszilárdításáról lehet szó – jelentette ki a G7-ek bajorországi csúcstalálkozója előtt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Az Európai Tanács elnöke vasárnap délben kijelentette, hogy ha a jelenlegi helyzetben bárki is vitát szeretne nyitni az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések megváltoztatásáról, akkor az csakis a szankciók megerősítéséről szólhat.

Donald Tusk, aki a G7-ek bajorországi csúcstalálkozója előtt nyilatkozott megismételte, hogy a kelet-ukrajnai harcok kiújulása február óta a minszki megállapodások legkirívóbb megsértésének számít.

Arra is emlékeztetett, hogy az Európai Tanács márciusban politikai döntést hozott az Oroszországgal szembeni szankciós rezsimnek a februári minszki megállapodások maradéktalan végrehajtásához kötéséről. „Az a szándékom, hogy ma megerősítsük a G7-ek egységét a szankciós politikát illetően” – jelentette ki a korábbi lengyel kormányfő, aki hangsúlyozta, hogy Oroszország mindaddig nem térhet vissza a társaságba (G8-as formátumban), ameddig agresszíven viselkedik Ukrajnával és más országokkal szemben.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »