Kiválasztották Partium zászlaját

A Partiumi Autonómia Tanács (PAT) szombati ülésén elfogadta a régió címerét és zászlaját – közölte vasárnapi közleményében a testület. Mind a címer, mind a zászló fehér mezőben piros kettős keresztet és négy piros vízszintes csíkot tartalmaz.

A jelképek megalkotására egy évvel ezelőtt írtak ki pályázatot az erdélyi országgyűlés 1659-ben elfogadott határozata alapján, mely „Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része” jelképeként a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg.

Szili Katalin, aki a magyar miniszterelnök megbízottjaként az autonómiatörekvések segítéséért, összehangolásáért, valamint a határon túli és anyaországi közéleti szervek és szereplők hatékony párbeszédéért felel, felszólalásában elmondta: „célunk kell legyen, hogy 21. századi tervezeteket tudjunk felmutatni, és világossá kell tennünk mindenki számára, hogy nem akarunk mást, csak ami az Európai Unión belül követelésként megfogalmazható”.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »