Nem sikerült leváltania a szlovák egészségügyi minisztert az ellenzéknek

A várakozásoknak megfelelően nem sikerült leváltaniuk Viliam Cislák szlovák egészségügyi minisztert az ellenzéki pártoknak a parlament pénteki, esti órákba húzódó ülésén.

A miniszter elmozdítását szorgalmazók azzal indokolták kezdeményezésüket, hogy véleményük szerint az öt hónapja kinevezett Viliam Cislák fedezni próbálta a szaktárca korábbi állítólagos botrányait, és nem tett semmit annak érdekében, hogy javítson a „szlovák egészségügyben uralkodó korrupt állapotokon.” A tárcavezető ezeket a vélekedéseket elutasította.

A Viliam Cislák elleni bizalmatlansági indítvány a mindössze 37 támogató voksot kapott a 150 fős parlamentben, vagyis arra csupán az ellenzéki képviselőknek is csak alig több mint fele szavazott. Ez utóbbi tény, valamint az is, hogy a tárcavezető menesztésének a kormánypárti képviselők támogatása nélkül a kezdetektől fogva esélye sem volt, elemzők szerint azokat a véleményeket látszik alátámasztani, miszerint a leváltás okán összehívott rendkívüli parlamenti ülés az ellenzéki pártok számára inkább saját témáik láttatásáról szólt, mintsem arról, hogy valóban bíztak volna Cislák menesztésében.

Az ellenzéki parlamenti pártok hasonló – a törvényhozás rendkívüli üléseinek összehívásával járó – kezdeményezései a 2016 márciusában esedékes parlamenti választások közeledtével mind gyakoribbá válnak. A mostanit megelőző esetben, februárban Pavol Pavlis gazdasági miniszter menesztését szorgalmazták, azelőtt pedig decemberben Ján Pociatek közlekedésügyi miniszter leváltására tettek kísérletet.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »