Az EU katonai művelet indítását tervezi az embercsempészek ellen

Az embercsempészek ellen indítandó katonai műveletről hoznak majd határozatot az Európai Unió vezetői a földközi-tengeri illegális migrációról tartandó csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozójukon – ezt tartalmazza az AFP francia hírügynökség által szerdán látott nyilatkozattervezet.

„Módszeres erőfeszítésekre van szükség a hajók azonosítására, elfogására és elpusztítására, még mielőtt azokat az embercsempészek használhatnák” – olvasható a dokumentumban.

Federica Mogherinit, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét arra kérik majd fel, hogy „haladéktalanul kezdje meg az előkészületeket egy lehetséges biztonsági és védelmi műveletre, a nemzetközi joggal összhangban” – olvasható a nyilatkozattervezetben.

Egy, a dokumentumot jól ismerő forrás szerint a javaslatra vonatkozó első konzultációk azt jelzik, hogy „erős politikai akarat van” egy ilyen művelet elindítására.

„Nem vehetnek bennünket komolyan, ha nem vesszük figyelembe Matteo Renzi követelését” – jelentette ki egy magas rangú európai illetékes. Az olasz miniszterelnök azt követelte, hogy az EU vizsgálja meg egy „célzott beavatkozás” elindításának lehetőségét a líbiai embercsempészek ellen. Az észak-afrikai országban szállnak hajóra olaszországi és máltai úti céllal az illegális bevándorlók.

Ha a javaslatot elfogadják, ez lesz az első európai katonai akció az illegális bevándorlás ellen.

„A megvalósításhoz idő kell” – figyelmeztettek a dokumentumot ismerő diplomaták. „Elő kell készíteni a műveleti terveket, azután pedig mozgósítani a katonai eszközöket” – tették hozzá.

Az EU 2008-ban indította el a szomáliai kalózok elleni Atalanta tengeri hadműveletét, de a kalózhajók elleni első támadások csak 2011-2012-ben kezdődtek el – emlékeztetett Arnaud Danjean francia EP-képviselő.

„A líbiai hajók elpusztításához törvényes felhatalmazás kell” – hangsúlyozta Danjean.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »