A latin-amerikai irodalom újabb vesztesége: elhunyt Eduardo Galeano

„A történelem egy két lábon járó paradoxon. Az ellentmondás mozgatja lábait. Talán ezért van, hogy a hallgatás néha többet mond a szavaknál és a hazug szavak tárják fel előttünk az igazságot.” – Az emlékezés, a latin-amerikai és az egyetemes történelem elbeszélése volt Eduardo Galeano uruguayi író legfőbb célja, aki hosszú betegség után a mai napon hunyt el.

Hétfőn reggel elhunyt a latin-amerikai történetírás egyik legendás alakja, Eduardo Galeano uruguayi író, újságíró. A 74 éves író tüdőrákban szenvedett, s a betegséggel járó tünetek súlyosbodása miatt múlt pénteken szállították kórházba.

Hazánkban minden bizonnyal a legismertebb műve az 1971-ben megjelent  „Latin-Amerika nyitott erei” (Egy kontinens kifosztásának öt évszázada) című monográfiája, amely Latin-Amerikában a mai napig rendkívül meghatározó gondolatokat tartalmaz. Jelentőségét jelzi, hogy  ez volt az a könyv, amelyet Hugo Chávez akkori venezuelai elnök Barack H. Obama amerikai vezetőnek ajándékozott a 2009. évi Amerika Csúcson. Az EFE hírügynökség akkor azt írta, hogy az ajándékozást követően szinte azonnal az Amazon.com eladási listájának élére került Galeano műve az addigi 60 200. helyről. Akkor magát az írót is megkérdezték, mi a véleménye az ajándékozásról: Galeano nagylelkűnek tartotta a gesztust, azonban mivel Chávez egy spanyol nyelvű kiadást ajándékozott Obamának, „kicsit kegyetlennek” is tartotta, ugyanis az amerikai elnök köztudottan nem beszél spanyolul, így a könyv üzenete nem érhetett célba. Ahogyan a katonai diktatúrák idején sem, hiszen akkoriban a tiltott olvasmányok listáján szerepelt a régióban, s Galeanót is száműzték nézetei miatt hazájából.

Az elképesztő történelmi, gazdasági, politikai részletességgel megírt mű napjainkban is kiindulási alap a latin-amerikai folyamatok megértése, kutatása szempontjából. Ahogyan az mno.hu egyik 2009. évi cikke elemzi: a könyv címe onnan ered, hogy a kontinens „felfedezésétől napjainkig minden a távoli hatalmak központjaiban halmozódott fel és külföldi tőke lett: a föld és terményei, az ásványok, az emberek és munkaerejük. Ennek a helyzetnek csak egy megoldása van: a latin-amerikaiak úgy lesznek uraik saját sorsuknak, ha visszaszerzik természeti kincseiket.” Galeano egyszer úgy nyilatkozott, hogy nem rendelkezett megfelelő előképzettséggel a politikai-gazdaságtani mű megírásakor, ennek ellenére azonban „nem bántam meg, hogy megírtam, egy szakasz volt, egy szakasz, amelyet sikerült meghaladni” – mondta az uruguayi író.

A latin-amerikai régióban „Memoria del fuego” (a Tűz emléke c. trilógia, 1982–6) is hasonló népszerűségre tett szert, összesen húsz nyelvre fordították le, és szintén Latin-Amerika történelmét dolgozza fel a kezdetektől a XX. századig. A történelem elfeledése elleni küzdelme meghatározó volt élete során, a Könyv7.hu a Guardian nyomán így idézte Eduardo Galeanót: „Valamilyen szinten megnyugtató az, hogy a világ kiszámítható. A probléma csupán az, hogy sokan nem vesznek tudomást róla, hogy a történelem újra és újra, majd újra visszatér. Soha nem mond véglegesen viszlátot, csak annyit int, később találkozunk. Erre az emberek nem szeretnek emlékezni. De azt is tudni kell, hogy nem egy-egy ember a hibás, hanem maga a rendszer, amiben élünk és gondolkodunk”.

Galeano korábban azt mondta magáról, hogy egy olyan író, aki „az emlékezés megszállottja, az Amerika, de legfőképpen Latin-Amerika múltjára való emlékezésé, egy olyan földnek a múltjáéra, amely amnéziára ítéltetett”.

Legutolsó műve, a Mujeres („Nők”) című analógiája ezen a héten jelenik meg spanyol nyelven, amely – ahogyan címe is jelzi – a történelem meghatározó és eddig névtelen alakjairól szóló elbeszéléseket, történeteket gyűjti egy csokorba.

Galeano fő alkotói célja az emlékezés volt, s azon keresztül a történelem megismerése, megismertetése volt: „Az újságokat olvasva minden nap egy másfajta történelmet ismerek meg. Abból tanulok, amit bennük leírnak, vagy elhallgatnak. A történelem egy két lábon járó paradoxon. Az ellentmondás mozgatja lábait. Talán ezért van, hogy a hallgatás néha többet mond a szavaknál és a hazug szavak tárják fel előttünk az igazságot. a keresztény uralkodónőről, Theodóráról, senki sem tudja, hogy forradalmi módon meghaladta korát, mert ötszáz évvel ezelőtt a Bizánci Birodalom volt az első hely a világon, ahol a nőknek az abortuszhoz és a váláshoz való jogát engedélyezték.”