Növekvő belbiztonsági fenyegetettség Németországban

Hétfőn este az iszlám-ellenes Pegida újabb rendkívül jelentős tüntetést tartott Drezdában: 15 000 fő gyűlt össze a német város utcáin. Mindeközben a helyzet megítélése a kormánykoalíciót is megosztani látszik. Az Alkotmányvédelmi Hivatal meglátása azonban egyértelműen arra hívja fel a közvélemény figyelmét, hogy az ellentétben álló szélsőséges nézetek térnyerése komoly belbiztonsági kockázatokkal járhat a jövőben.

Újabb tüntetések Drezdában

Hétfőn este minden eddiginél nagyobb méreteket öltött a korábban már a Kitekintő által is bemutatott, német iszlámellenes szövetség, a Pegida demonstrációja: 15 000 ember tüntetett Drezda utcáin Németország állítólagos elidegenedése ellen. Csupán pár hónap leforgása alatt ez az akció már a kilencedik és az eddigi legjelentősebb volt a sorban. A felvonulók között egyébként az eurókritikus német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) brandenburgi elnöke, Alexander Gauland is részt vett, holott korábban az AfD helyettes szóvivője, Hans-Olaf Henkel óva intette a párttagokat a demonstráción való részvételtől.

A Pegida által szervezett eseménnyel párhuzamosan ellentüntetők is utcára vonultak: a „Drezda Mindenkié” és a „Nácimentes Drezdáért” egyesületek felhívására körülbelül 5600 ember tiltakozott a szélsőséges nézetekkel szemben, tudható meg a rendőrség beszámolójából. Számuk azonban jelentősen elmaradt a múlt heti ellendemonstráción résztvevőkétől, hiszen akkor közel 9000 főt számláltak. A menekültek jogaiért, a vallásszabadságért, az emberi jogokért és a rasszizmus térnyerésének megakadályozásáért tüntetők között is feltűntek politikai szereplők: többek között Simone Peter és Cem Özdemir, a Zöldek szövetségi elnökei is felvonultak – tudósít a Süddeutsche Zeitung.

Eltérő vélemények a szövetségi politika szintjén

A legtöbb politikus, köztük Angela Merkel kancellár, Heiko Maas igazságügyi miniszter, illetve a Die Linke és a Zöldek vezető politikusai is mélyen elítélik az idegenellenes tüntetéseket. Maas erősen kritizálta az iszlámellenes demonstrációt, a Pegida szerveződést pedig egyenesen Németország szégyenfoltjának nevezte. Merkel is élesen bírálta a felvonulást, és berlini nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy bár Németországban tiszteletben kell tartani a lakosság tüntetéshez való jogát, a rágalmazásnak és üldöztetésnek nincs helye az országban. A kancellár fokozottan kérte a polgárokat, hogy alaposan fontolják meg, részt akarnak-e venni egy iszlámellenes kampányban, hiszen könnyen lehet, hogy a szélsőséges mozgalmat kezdeményezők csupán eszközként kívánják felhasználni a gyanútlanul csatlakozni vágyókat.

Ugyanakkor a koalíció háza táján nem mindenki ítéli meg hasonlóan a helyzetet. Stephan Mayer a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) belpolitikai megbízottja arra figyelmeztet, hogy elhamarkodott lenne a Pegidát egyértelműen a szélsőséges nézetekkel párhuzamba vonni, hiszen mint elmondta, a Drezdában utcára vonulók között is sok tisztességes ember található. A CSU főtitkára, Andreas Scheuer is ezen az állásponton van: nyilatkozatában úgy fogalmaz, hogy rettenetes hiba lenne az aggodalmukat kifejezésre juttató, békésen demonstráló tömegeket Németország szégyenének titulálni – reagálva ezzel Maas kijelentésére.

Steffen Seibert kormányszóvivő igyekezett egyfajta áthidaló megoldásként közös nevezőre hozni a két ellentétes kormánypárti álláspontot. Hangsúlyozta, hogy a bevándorlás és a menekültek növekvő számának kérdése mindenképpen kiemelt problématerület, azonban a megoldás semmiképpen sem az eltérő gondolkodású és hitű emberekkel szembeni elutasító magatartásban rejlik.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal a szélsőségek összecsapásától tart

A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) állásfoglalása szerint a jelenlegi németországi helyzet hosszú távon is súlyos következményekkel járhat. Miközben egyre szaporodnak az iszlámellenes tüntetések, a közelmúltban a szélsőséges iszlám németországi jelenléte is fokozódott. Októberben a szalafisták erősödése okozott fejtörést a német belpolitikában: a radikális iszlám nézeteket valló közösségek az elmúlt hónapok során jelentős toborzó tevékenységet folytattak az Iszlám Állam „szent háborújának” támogatásához, sőt számos városban a helyi, német lakosságot is fenyegetés alatt próbálták tartani.

Hans-Georg Maaßen, az Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke úgy ítéli meg, hogy rendkívül aggasztó a szituáció, tudósít a Der Spiegel. Az intézmény vélekedése alapján a németországi belbiztonságot komolyan veszélyeztető helyzet alakulhat ki a közeljövőben a szalafisták és a szélsőjobb párhuzamos előretörése következtében. A jövő évben tehát különösen nagy hangsúlyt kell fektetnie a német hatóságoknak arra, hogy megakadályozzanak egy ilyen jelentős mértékű konfrontációt a két szélsőséges csoportosulás között. Maaßen azt is kiemelte, hogy az elmúlt időszakban eddig soha nem tapasztalt számú – több mint 550 – szélsőséges iszlamista hagyta el Németországot, hogy Szíriában és Irakban csatlakozzon a dzsihádhoz. A kiutazók közül azonban időközben már közel 180 fő hazatért korábbi lakhelyére Németországban, ami tovább növeli a fennálló belbiztonsági rizikót, hiszen ők visszatérve általában a környezetük további radikalizálását tűzik ki fő céljukként.

Küttel Orsolya

Friss hírek