Jóváhagyták Kassa megye jövő évi költségvetését

A megyei testület tegnapi ülésén beterjesztették a jövő évre vonatkozó költségvetés-tervezetet. A megye tervezett bevétele csupán 36 ezer euróval haladja meg a kiadásokat – számolt be róla az Új Szó Online.

2015-ben pontosan 155 789 847 eurós bevétellel számol a megye önkormányzata, a kiadásokat 155 427 497 euróra saccolják. Ezen belül 47 385 630 eurós beruházási költséget jelentettek be, melynek nem egészen 84 százalékát a megye tőkejövedelme teszi ki. A maradék 16 százalékot az általános bevételből és egyéb pénzügyi műveletekből fedezik. Kassa megye önkormányzata 28,7 millió eurót szánt a szociális szolgáltatásokra, 54,4 milliót a közlekedésre és a közutakra, valamint 84 millió eurót az iskolaügy támogatására. A 2015-ös költségvetés egy tíz és fél millió eurós hitelfelvételt is tartalmaz, ebből közel hatmilliót az európai támogatásokból indított projektek társfinanszírozására különítenek el.

Rastislav Trnka (KDH–HÍD–SDKÚ) megyei képviselő a megye eladósodására hívta fel a figyelmet, elmondása szerint Zdenko Trebuľa (Smer) megyeelnök szavát adta a tartozások csökkentésére. Trnka felszólalása során két javaslattal állt elő, szerinte Zdenko Trebuľának a költségvetés minden egyes módosításakor részletes adótörlesztési táblázattal kell előállnia, a másik javaslata az volt, hogy legfeljebb negyvennyolcezer euróért vásároljon szolgálati kocsit a megyei önkormányzat. Egyik javaslatot sem fogadták el a képviselők, 38 képviselő szavazott Trnka indítványai ellen.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »