Ismét meglebegtette a lemondását Victor Ponta

Szombaton este az Antena 3 műsorában mondta el Victor Ponta, milyen esetben mondana le tisztségéről.

A miniszterelnök kijelentette, ha a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indít ellene a külföldön élő románok szavazásának akadályoztatása miatt, benyújtja lemondását. Arra utalt, hogy a külföldön történtek kivizsgálását a legfőbb ügyészség időközben a DNA hatáskörébe utalta.

Victor Ponta arról is beszélt, elnökválasztási veresége után gondolt már a lemondásra, és ez természetes: négy választásból hármat megnyert, az utolsót viszont elveszítette, és ez a benyomás számít. Nem az az élete célja, hogy tisztsége legyen, hanem hogy tehessen is valamit egy adott tisztségben – fogalmazott a kormányfő.

„Sokan azt mondták azonban, hogy hisznek bennem, és nem szabad cserben hagynom őket, a két éve kezdett tervekhez pedig megvannak a szükséges forrásaim, így – bár az államfőválasztás eredményeit még nem dolgoztam fel – folytatnám a kormány élén” – jelentette ki.

Ponta beszélt arról is, együtt akar működni Klaus Johannisszal, de szerinte az államfő szerepe, hogy az országot, a népet egységessé tegye. A külföldön élők szavazását övező problémákról azt nyilatkozta, a rossz szervezés a kormány és személyesen az ő hibája is. „Hogyha a DNA bűnvádi eljárást indít ellenem, benyújtom a lemondásom. De nem élhetnek tovább a 2004-es módszerek, amikor börtönbe vonult az, aki elveszítette a választásokat” – mondta a kormányfő a börtönviselt Adrian Năstase volt miniszterelnökre és államfőjelöltre utalva.

Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »