ENSZ: tizennégymillióan menekültek el Szíriából és Irakból

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) elmondása szerint 13,6 millió ember hagyta el kényszerből otthonát Szíriában és Irakban. A szervezet adományokat, donorokat vár, hogy ezen emberek millióinak szükségleteit képes legyen kielégíteni.

Körülbelül tizennégymillió ember kényszerült lakóhelye elhagyására az Irakban és Szíriában dúló háború miatt, sokan még mindig közülük élelem és menedékhely hiányában vannak a tél közeledtével, adta hírül a Reuters az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jelentése alapján.

A szám magába foglalja hétmillió szíriai, lakóhelyét elhagyni kényszerülő embert, hárommillió szíriai menekültet, kétmillió iraki menekültet, valamint további kétszázezer embert, akik elhagyták otthonukat biztonságot keresve.

A szíriai menekültek jórésze Libanonba, Jordániába, Irakba és Törökországba ment, ahol többé-kevésbé segíti őket az adott állam. Amin Awad, az UNHCR közel-keleti és észak-afrikai vezetője szerint más államoknak, főleg az európai országoknak is meg kellene nyitniuk határaikat a menekültek előtt és osztozniuk a teherben.

A Menekültügyi Főbiztosság elmondta, hogy körülbelül ötvennyolcmillió dollár adomány áll rendelkezésére, hogy a csaknem egymillió embert felkészítsék a télre. A pénzt alapvető szükségletek kielégítésére fordítják.

További források hiányában a Főbiztosság prioritása az idősek és a gyermekek ellátásnak biztosítása lesz.

Amin Awad hozzátette, hogy Kína és Oroszország is felkerült a donorok listájára, és további támogatók hozzájárulását várják, amelyekből a szervezet képes lesz ellátni a menekültek millióit. 

Káply Mátyás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »