Tartható-e a nullszaldós gazdaságpolitika Németországban?

Múlt héten Sigmar Gabriel német alkancellár hivatalos bejelentést tett arról, hogy a korábbi, gazdaságkutató intézetek által közzétett szakvéleményekkel összhangban a szövetségi kormány is csökkentette a gazdaságnövekedési előrejelzéseit. A módosított prognózis értelmében a GDP az idei évben csupán 1,2; a jövő évben pedig 1,3 százalékkal fog növekedni. A nyilatkozatot követően az elmúlt napokban ismét felélénkült a CDU nullszaldós költségvetési irányvonala körüli vita. A Kitekintő utánajárt, mit is takar valójában a nullszaldós költségvetés, a jelenlegi helyzetben reális elképzelés-e, illetve milyen érvek szólnak mellette és ellene.

Németország nem kíván további államadósságot felhalmozni

Ez év júliusában Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter javaslatát elfogadva döntött úgy a német kormány, hogy Németország jövőre nem fog újabb adósságot felhalmozni – erre egyébként 1969 óta nem volt példa a német gazdaság történetében. A nagykoalíció határozatának értelmében tehát a jövő évi gazdaságpolitika fő célja, hogy Németország közel 300 milliárd eurós nagyságú kiadásait újabb kölcsönök felvétele nélkül fedezze. E restriktív fiskális politika a fenntartható gazdasági növekedést, és a jövő generációinak védelmét kívánja elsősorban szem előtt tartani. A jelenlegi német államadósság nagysága már így is 1,3 billió euróra tehető: ez az éves német gazdasági teljesítmény körülbelül 80 százalékának felel meg. Amennyiben Schäuble egyensúlyban lévő költségvetési elképzelései kivitelezhetőnek bizonyulnak, 2017-re a GDP-arányos államadósság szintje 70 százalékra csökkenhetne, adta hírül a Der Spiegel. 

A komor gazdasági kilátások megkérdőjelezik a nullszaldós politika jogosultságát

Ez a költségvetési irányvonal rendkívül népszerű, könnyen eladható politika az állampolgárok körében: Schäuble az elmúlt évek német politikai színterének egyik legnépszerűbb politikusa. Ugyanakkor a kiegyenlített költségvetéshez való ragaszkodás egyre élesebb vitákhoz vezet a szakemberek és politikusok között. A nézetkülönbségek elsősorban az elmúlt időszakban folyton-folyvást felbukkanó, a német gazdaság gyengélkedéséről árulkodó híreknek köszönhetőek.

Marcel Fratzscher, a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) vezetője úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között a nullszaldós költségvetéshez való elvakult ragaszkodás nem feltétlenül ésszerű cselekedet. Persze senki sem kívánja, hogy Németország további adóssághegyet halmozzon föl, tette hozzá a szakember, ugyanakkor a a kormánynak ki kellene használnia a rendelkezésre álló mozgásteret. Ennek értelmében a jövő évre vonatkozóan 10 milliárd euróra becslik azt a racionális adósságmértéket, amely még az alaptörvényben lefektetett adósságféknek is megfelel. Ezt a pénzösszeget elsősorban olyan infrastrukturális és oktatási beruházásokra lehetne felhasználni, amelyek a német gazdaság versenyképességét hosszútávon biztosíthatnák, olvasható a Die Zeit honlapján. 

Ezen kívül a gazdasági szakemberek úgy látják, hogy újabb adósságok nélkül nem lesz tartható a koalíciós kormány összes gazdaságpolitikai célkitűzése: csak a nyugdíjrendszer reformja 9 milliárd eurós terhet ró az országra, ehhez még hozzájön az idén nyáron megszavazott minimálbér és a nagyobb részvénytársaságoknál bevezetett, kötelező női kvóta.  

Továbbá több európai ország vezetője is úgy gondolja, hogy a túlzott mértékben visszafogott állami kiadások nem csak Németország gazdasági teljesítményére gyakorolhatnak negatív hatást, hanem Európa-szerte nehézségeket okozhatnak. A napokban Michel Sapin és Emmanuel Macron, a francia pénzügyi, illetve gazdasági miniszter is a kollektív európai érdekekre hivatkozva szorgalmazta a megfelelő mértékű, gazdaságserkentő, beruházásösztönző szerepű német állami beruházásokat.

A kormánykoalíción belül is súrlódásokhoz vezet a „fekete nulla”

A német sajtóban „fekete nulla”-ként emlegetett gazdaságpolitikai törekvés egyre több feszültséghez vezet a nagykoalíción belül is: sokan úgy tartják, hogy a jelenlegi gazdasági krízis lehet a CDU/CSU és az SPD együttműködésének első komolyabb próbája. Bár Sigmar Gabriel (SPD) alkancellár és gazdasági miniszter úgy tűnik, egyelőre kiáll a hivatalos kormánypolitika mellett, pártján belül azonban egyre többen adnak hangot elégedetlenségüknek. Különösen nagy jelentőséggel bír ezek közül Martin Schulz (SPD), az Európai Parlament elnökének a véleménye, aki a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy nem szabad a nullszaldós gazdaságot olyan prioritásként kezelni, amely minden más célt maga mögé utasít, amennyiben ez a gazdasági növekedés rovására történik. Többek között talán ennek a kijelentésnek is köszönhető, hogy Sigmar Gabriel az utóbbi időben már utalt rá, hogy értelemszerűen, ha a gazdasági mutatók úgy alakulnak, és a baljóslatok beteljesülnek, akkor újra kell gondolni a költségvetési politikát. 

Ugyanakkor ez a beismerő magatartás a CDU részéről nem áll fenn, számukra a „fekete nulla” egyfajta presztízskérdés. Angela Merkel és pártja egyelőre foggal-körömmel ragaszkodik a nullszaldós irányvonalhoz, és ingerülten reagál, ha a koalíción belül bárki megkérdőjelezi az egyensúlyban lévő költségvetés fenntarthatóságát. A CDU képviselői teljes mértékben elutasítják a vádat, amely szerint a kormányzati politika tehető felelőssé a bedőlni látszó német export helyzetéért vagy éppen a gazdasági növekedés visszaeséséért. Továbbá úgy érvelnek, hogy politikai célkitűzéseiket a fenntarthatóság jegyében határozzák meg, vagyis a jelen kor problémáinak megoldását nem lehet egyszerűen a jövő generációkra áthárítani. Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője hangsúlyozta: a német gazdaság hosszú távú sikerességét nem lehet adósággal finanszírozott, tiszavirág-életű kormányzati programokkal biztosítani, olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósításában.

A nullszaldós politika körüli vita úgy tűnik tehát, hogy még koránt sem csendesedett el. A jövő zenéje, hogy vajon Németországnak Angela Merkel kancellár vezetésével ismét sikerül-e elkerülnie egy komolyabb, hosszú távú következményekkel járó válságot. Képlékeny továbbá Wolfgang Schäuble elképzelése, miszerint az állami beruházások növelése és a német versenyképesség helyreállítása további eladósodás nélkül is megvalósítható lenne.