Egyre Közelebb-Kelet – előadás az Iszlám Állam térnyeréséről

Egyre Közelebb-Kelet címmel szervezett előadást a Joghallgatók Önképző Szervezete az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, amelyen Dr. Csicsmann László Közel-Kelet szakértő, egyetemi dékán, Dr. Abdul-Fattah Munif arabista, iszlám-szakértő és Youssef Fakhouri, a Pro Christie szerkesztője vett részt. A téma természetesen az Iszlám Állam térnyerése volt, kitérve az iszlám vallásjog alapjaira, illetve a keresztényüldözések problémájára.

Az elemzők rendkívül nehéz helyzetben vannak abból a szempontból, hogy nincs eszközük megjósolni a lehetséges következményeket, állítja Csicsmann László.

Amerikai prioritások változása, új játékosok a térségben

Az Iszlám Államot globális, regionális és lokális problémaként értelmezte. Globális abban az értelemben, hogy a nemzetközi közösségnek kell tennie valamit. Elmondta, hogy az arab tavasz eseményei óta – de nem feltétlenül azzal összefüggésben – a nyugati világ egyre csökkenő befolyással rendelkezik, valamint új szereplők jelentek meg a térségben: Kína, Oroszország, Brazília, India (az ún. BRIC-országok). Ezt nevezhetjük egy posztamerikai Közel-Keletnek, amelyben ezek az új szereplők is képesek befolyásolni az eseményeket, mondta a Corvinus Egyetem dékánja.

Hangsúlyozta azonban, hogy az USA külpolitikai prioritásai is megváltoztak az elmúlt években. Barack Obama elnök megválasztását követően az amerikai külpolitika egyre inkább a csendes-óceáni térség felé fordult, felértékelve a Kínával, Indiával és más távol-keleti országokkal való amerikai kapcsolatokat. Emellett az Egyesült Államok közel-keleti energiafüggősége is jóval kisebb már, mint volt tíz éve. 

Irakot 2011. december 15-én hagyta el az utolsó amerikai katona. Egy-két éven belül azonban komoly belpolitikai és szektariánus válság keletkezett az országban, amelynek oka Núri al-Máliki miniszterelnök a szunnitákat marginalizáló politikája volt, amelyben a hatalmi pozíciókat a síiták kapták. Emellett pedig a kurdok komoly gazdasági sikereket értek el, egyre inkább megerősödve az ország északi részein. A folyamatok eredményeként így a nyugati értelemben vett bukott államiság felé közeledett Irak, amit lényegében nyáron el is ért.

Harminc milliós európai muszlim kisebbség

Az európai országok számára több okból is mást jelent az Iszlám Állam kihívása, mint az Egyesült Államoknak. A földrajzi közelség miatt biztonságpolitikai szempontból nagyobb problémát jelent a szervezet megerősödése. Másrészt az Európai Unió területén élő harminc milliós muszlim kisebbség, és elhatározásuk, hogy részt vegyenek a harcokban, komoly veszélyeket rejteget magában. Az Iszlám Állam megjelenésével az „európai muszlim kisebbség integrálódásával kapcsolatos félelmeket elevenítette fel.” Komoly biztonsági kihívás, hogy az a néhányezer európai fiatal, aki harcolni indul Irakba és Szíriába, visszatér Európába. Nagy kérdés az európai államok számára, hogy mit kezdjenek velük, illetve hogyan akadályozzák meg a dzsihadisták kiutazását. A szakértő szerint vagy nem szabad őket visszaengedni, vagy pedig egyfajta „deradikalizációs” programon kell átesniük.

Hangsúlyozta, hogy a harminc milliós muszlim kisebbég maga is integrálódni szeretne, és elutasítja azt a folyamatot, ami a Közel-Keleten zajlik. Ezt a problémát az európai államoknak kell megoldaniuk. Ugyanakkor kijelentette, hogy a dzsihadisták egy részét maga Európa termeli ki, hiszen ők az európai civilizáció termékei abban az értelemben, hogy kiábrándulnak az európai értékekből, társadalomból, és a harc mellett teszik le voksukat. Európa – a pénzügyi válságon túl – jelenleg ott tart, hogy dzsihadistákat termel, amelyet erősít az iszlám sokszínűsége (benne a mérsékelt vonaltól a radikálisig), és ezt kihasználják a harcolni induló fiatalok, akik az iszlám radikális formáját teszik magukévá.

Iszlám Állam, mint regionális probléma

A kérdés központi eleme a menekültprobléma. Irakban a dzsihadisták térnyerése óta az egyes vallási csoportok (pl. keresztények) menekülésre kényszerülnek az erőszak elől, és az előrejelzések szerint 2020-ra tizenhét millió főről hat millióra fog csökkenni a keresztények száma a térségben. A szíriai menekültek komoly problémát jelentenek a környező államoknak, elsősorban Törökországnak, Jordániának és Libanonnak. 

Irak és Szíria esetét el kell különíteni Csicsmann László szerint. Irakban más az alapprobléma: alapvetően Núri al-Máliki volt miniszterelnök szunnitákat marginalizáló politikája, a kurdok önnálló fejlődése, és részben az USA nemzetépítő Irak-politikája jelenti a kiindulópontot. Ugyan 2014-ben választásokat tartottak Irakban, de a politikai vezetés nem változott, ugyanaz a réteg maradt hatalmon, ez pedig tovább élezte a feszültséget. A politikai átmenetet a 2005-ös alkotmány zárta le, azonban nem tisztázott olyan kérdéseket, mint a föderalizmus és az olajbevételek elosztása.

Az iraki probléma megoldására egyetlen forgatókönyv létezik: működőképes államot kell létrehozni belülről, a szunniták és a kurdok teljes támogatása mellett. Csicsmann hangsúlyozta, hogy a 2005-ös alkotmány elfogadása jó irány volt, lehetne követendő út, csak ez alkalommal a szunniták bevonásával.

A légitámadásokat jó politika, hiszen megakadályozhatja az Iszlám Állam további térnyerését, ugyanakkor az alappoblémát nem oldja meg, ahogy a szárazföldi hadműveletek sem.

„Nem könnyű most washingtoni döntéshozónak lenni”

Szíriában az arab tavasz folyamata csapott át polgárháborúba és a nemzetközi közösség komoly nyomás alá került, miután a rezsim vegyi fegyvert vetett be a felkelők ellen (bár ma sem tisztázott, hogy ki alkalmazta). A dilemmát a beavatkozás kérdése körül az orosz diplomáciai közbelépés oldotta meg. Ezt követően az USA és Oroszország is próbálkozott valamilyen módon tárgyalásokat kezdeményezni és kibékíteni az Aszad-rezsimet és ellenzékét, de ez a törekvés sikertelennek bizonyult, érdemi előrelépés nem történt.

Csicsmann László felhívta a figyelmet a nyugat óriási dilemmájára: kit támogasson, kit támadjon? Jelenleg az Iszlám Állam és más szélsőséges csoportok elleni légitámadásokkal Aszadot erősíti a nemzetközi közösség. A szakértő szerint nem könnyű most washingtoni döntéshozónak lenni, nincs jó politikai megoldás jelenleg Szíriában: ha a dzsihadistákat támadják, akkor Aszad erősödik, ha fordítva, akkor a dzsihadisták. A nyugat számára jelenleg a legjobb forgatókönyv a szíriai rezsim erősödése, aki rendet és stabilitást biztosít. Reálpolitikai szempontból ez a legjobb döntés, viszont ki lesz az, aki ezt ki is meri majd jelenteni, miután körülbelül kétszázezer ember halála írható Aszad számlájára. Fontos látni Szíriában, hogy a mérsékelt lázadók is radikálisok, csak a többi csoport kontextusában tekinthetők „mérsékeltebbnek”.

Változó hatalmi egyensúly

A Közel-Keleten is megfigyelhető egy átrendeződés, amelynek része az arab tavasz, az iraki és szíriai események, illetve az Iszlám Állam térnyerése is. A térség államai ebben próbálják meg pozícionálni magukat. A regionális hatalom, Irán, komoly befolyással rendelkezik Irakban, és annak ellenére, hogy a nukleáris tárgyalásokban nincs előrelépés, van egyfajta kooperáció az USA-val az Iszlám Állam jelentette fenyegetés miatt. Hasonló jellegű együttműködés figyelhető meg a két rivális, Irán és Szaúd-Arábia között is. 

Izrael nehéz helyzetbe került abban az értelemben, hogy az Iszlám Állam térhódításával kettős problémával néz szembe: a hagyományos ellenség, Irán, és az Iszlám Állam is fenyegeti. Az eddig békés határ az Iszlám Állam miatt egyre kevésbé biztonságos, könnyen átgyűrűzhet a konfliktus.

Törökország Csicsmann László szerint nagyon veszélyes külpolitikai játszmát folytat. Alapvetően Ankara volt az első, aki kihátrált az Aszad-rezsim mögül és a felkelőket támogatta, valamint lényegében nem akadályozták a dzsihadisták áramlását Irakba és Szíriába Törökországon keresztül. Ez azonban a szakértő szerint visszaüt a menekültprobléma keretében. A Kobane városáért zajló küzdelem részeként provokatívan felteszi a kérdést: a törökök fogják megmenteni a kurdokat az Iszlám Államtól, miközben Törökországnak egyáltalán nem érdeke, hogy a szíriai kurdok még nagyobb autonómiával rendelkezzenek és egy, az iraki kurdokhoz hasonló autonóm területet követeljenek maguknak? Végkövetkeztetése, hogy nagyon nehéz lesz ebből a helyzetből kikászálódnia a török külpolitikának.

Az Iszlám Állam nem legitim

Dr. Abdul-Fattah Munif arabista, iszlám-szakértő az iszlám vallásjogból kiindulva próbálta meg körbeírni az Iszlám Államot. Elmondta, hogy e szerint nem tekinthető államnak az a képződmény, amelynek vallásilag nincs legitim alapja. A vallástudósok támogatására van szükség ahhoz, hogy valaki legitim módon gyakorolhassa a hatalmat. Az Iszlám Állam ebből szempontból nem legitim, hiszen nincs mögötte mérvadó vallástudósok támogatása, valamint olyan erőszakos cselekedeteket követ el, amely összeegyeztethetlen az iszlám erkölcsi tanításaival. Az erőszakos cselekedeteket az önjelölt vezetők hiányosságaiban látja: hiányzik a kellő tudás és ismeret az iszlám vallásról.

A csoport megalakulása

A szervezet és más radikális iszlamista csoport megerősödésének okát Afganisztánban látja. Elmondta, hogy a hidegháború alatt az USA fegyverekkel, kiképzéssel támogatta a Szovjetunió ellen harcoló muszlim csoportokat Afganisztánban és Pakisztánban is. Miután azonban Afganisztán felszabadult, nem került amerikai befolyás alá. A támogatásokat megvonták az új, tálib vezetéstől, de a vallási legitimációs probléma nem oldódott meg, és ez számos önjelölt vallási vezető hatalmát eredményezte, akik saját céjaiknak megfelelően értelmezték az iszlám tanításait, és csábították a fiatalokat. Többek között ez vezetett a szeptember 11-i terrortámadásokhoz is. Ezt követően az al-Kaida elterjedt a régióban, köztük Irakban is. A szakértő hozzátette azonban, hogy nem zökkenőmentes a szervezetek közti kapcsolat: napjainkra az Iszlám Állam szakított az al-Kaidával és a Nuszra Fronttal is, bár Csicsmann László figyelmeztett, hogy a légitámadások hatására könnyen kerülhetnek ideiglenesen közös platformra.

Muszlimok érdektelensége 

A muszlim világ jórészét hidegen hagyják a Közel-Keleten zajló események, mert nem tartják az Iszlám Államot legitimnek, nem kommentálják cselekményeit. Legtöbben a nyugati világ termékének tartják őket, amely Munif szerint sok tekintetben valóban igaz: gondoljunk az afgán példára, az amerikai kettős mércére, amelynek keretében hol síitákat, hol szunnitákat támogat, olykor mindkettőt, ahogy érdekeinek megfelel; és az a tény is erősíti ezt, hogy a dzsihadisták kezében számos amerikai fegyver van, amelyeket Irakból és Szíriából szereztek. Csicsmann hozzátette, hogy azért a közel-keleti muszlimok érdeklődnek a probléma iránt, inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a muszlimok súlypontja a lélekszámukat tekintve Délkelet-Ázsiában van, és ők valóban kevésbé foglalkoznak a Közel-Keleten zajló eseményekkel. 

Arra a kérdésre, hogy az európai fiataok miért ábrándulnak ki és mennek harcolni Irakba és Szíriába, azt válaszolta, hogy a nyugaton uralkodó szabadságjogokkal együtt járhat annak tagadása is. Természetszerű, hogy néhány fiatal lázad ellenük olykor. Sokuk úgy ítéli meg, hogy a nyugat dekadens, hanyatló, és több bűn írható számlájára, mint más civilizációkéra. A folyamatot erősíti az is, hogy már tősgyőkeres, az adott európai államban születő fiatalok sok esetben áttérnek az iszlám vallásra. 

Csicsmann László itt az európai generációs különbségekre hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy a második és harmadik generációs, húsz-harminc éves fiatalok indulnak harcolni, akik általában már az adott országban születnek, és annak az országnak az állampolgárai is. Úgy gondolja, hogy a kulcs a kirekesztettség és az ebből következő identitásválság lehet. Motorja a folyamatnak, hogy az európai multikulturalizmus válságban van, kevésbé toleráns Európa, valamint erősödnek a radikális jobboldali pártok, amelyek nyíltan bevándorlás-ellenesek. Ezek a fiatalok így jó propagandával könnyen „befoghatók”. 

Nagyobb figyelmet kellene szentelni a közel-keleti keresztény csoportokra

Youssef Fakhoury, a Pro Christie szerkesztője a keresztényekkel szembeni bánásmódra hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy 1985-ben, miután Izrael kivonult Dél-Libanonból, családja személyesen megtapasztalta a keresztényeket a térségben érintő negatív bánásmódot. A hatalmi űrt az iszlamisták töltötték be, akik a keresztényeknek három lehetőséget kínáltak: vagy áttérnek az iszlámra, vagy elmennek, vagy fizetik a különadót, a dzsizjét. Hozzátette, a menekülés a legjobb választás. 

A nemzetközi közzöségnek ezért többet kellene foglalkoznia a keresztények üldöztetésével, a Közel-Keleten élő huszonöt millió fős keresztény közösséggel. 

Csicsmann hozzátette, hogy az Aszad-rezsim biztosít némi autonómiát a keresztény közösségeknek, Bassár el-Aszad még imáikat is meglátogatta olykor. A keresztények komoly dilemmával szembesültek a polgárháború kitörésekor, hiszen dönteni kellett, hogy hova álljanak. Végül a stabilitást tűzve ki célul Aszad elnököt választották.

Iszlám Állam mint az amerikai célok elérésének eszköze

Az amerikai külpolitikát, illetve célokat a Pro Christie szerkesztője negatívan közelítette meg: úgy gondolja, hogy az USA Szaddám Husszeint viszonylag gyorsan megbuktatta Irakban, viszont jelenlegi ellenségeivel, így Iránnal, például nem tud mit kezdeni, ezért az Iszlám Állam eszköz számára, hogy gyengítse ellenfeleit a térségben. Ezt azzal magyarázza, hogy az amerikai retorika kezdetben egyszerű győzelmet jósolt a dzsihadisták ellen, aztán lett belőle három év, majd harminc, most pedig már azt hangoztatja, hogy veszélyesebb ellenség a Horászán nevezetű terrorszervezet. 

Csicsmann László ehhez hozzátette, hogy manapság sokan beszélnek a nyugati államok politikájának hibáiról, de látni kell, hogy ennél jóval komplexebb problémáról van szó, tényleg nehéz jó döntés hozni napjainkban a Közel-Kelet vonatkozásában, valamint az alapvető amerikai külpolitikai prioritások is megváltoztak. 

Nem lehet önnálló kurd állam

A kurdok szerepét illetően Csicsmann elmondta, hogy Irakban a kurd haderő komoly erőt képez az Iszlám Állam ellen. Masoud Barzani, a kurdok elnöke Irakban régóta lengeti a népszavazást a függetlenségről, amely túlmegy a föderalizmus eszméjén. A szakértő szerint jelenleg arról van szó, hogy amíg él az Iszlám Állam jelentette fenyegetés, addig bármit lehet kérni, bármeddig el lehet menni, azonban a nagyhatalmak soha nem fogják támogatni az önnálló kurd államot, és úgy egyáltalán a határok bármilyen megváltoztatását.