Női miniszterelnöke lehet Belgiumnak

Bár a kritikusok cseppet sem optimisták a közeli kormányalakítást illetően bíztató jel, hogy felmerült pár lehetséges belga miniszterelnök-jelölt neve. Sokan Maggie De Block flamand politikust tartják befutónak, ugyanakkor a nyelvi-kulturális, valamint politikai tagoltság egészen ellehetetleníti a döntés optimális időben történő meghozatalát.

Belgiumban idén május 25-én tartották a „választások választását”, tehát az ország lakosai az európai parlamenti választásokkal egy időben szavaztak a regionális parlamentek és a szövetségi törvényhozás összetételéről. Az aszimmetrikus föderalizmus miatt szükség van ezekre az egyszerűsítő mechanizmusokra, ennek ellenére a gyakorlatban aligha tűnnek működőképesnek, hiszen Belgiumot újra a 2010-eshez hasonló politikai válság fenyegeti. Emlékezetes, hogy akkor az országnak több mint 500 napig nem volt kormánya, most pedig ismét belebukhatnak a koalíciókényszerbe.

A belga kormányalakítás késésének nem csak belpolitikai szinten van nagy ára, hiszen az ország a Juncker-bizottságban elvesztette korábbi meghatározó portfólióját, a kereskedelmet. A belga biztos kiválasztása (hasonlóképp a miniszterelnökéhez) rendkívüli politikai alkuk következménye volt, így nem csoda, hogy a Benelux állam utolsó tagországként jelölte Marianne Thyssen politikust. Noha Thyssen elismert név az EU-ban, illetve a foglalkoztatás és szociális ügyek ugyancsak a fontosabb tárcák közé tartoznak, Elio Di Rupo miniszterelnök korábban többször hangoztatta: nem bánná, ha Belgium a legnagyobb portfóliók egyikével rendelkezne. A biztosi pozíció kapcsán egyébként maga Jean-Claude Juncker is kritikával illette Belgiumot, mondván, hogy alapító államként nem illett volna ekkora késéssel jelöltet állítani.

A kormányalakítás tehát még várat magára, ugyanakkor előrelépésnek tekinthetjük, hogy előkerültek lehetséges nevek a miniszterelnöki posztra. A szakértők többsége, illetve a körvélemény-kutatások is Maggie De Block potenciális sikeréről beszélnek, hiszen a flamand politikusasszony nemcsak Flandriában, de Vallóniában és Brüsszelben is rendkívül népszerű, ezenkívül Thyssen biztosi jelölése miatt a Kereszténydemokrata és Flamand Párt (CD&V) várhatóan miniszterelnököt már nem fog állítani.

A politikai alkuk tehát ezen a területen is kulcsfontosságúak, az eddigi egyeztetések alapján pedig kijelenthető, hogy a liberális pártok egyike lehet a miniszterelnököt delegáló politikai tömörülés. Így a végső párharc De Block (Open Vld) és Charles Michel (Reform Mozgalom) között bontakozhat ki, amelyből valószínűleg előbbi kerülne ki győztesen, hiszen az Új Flamand Szövetség (N-VA) minden bizonnyal a flamand ajkú jelöltet támogatná. Ennek értelmében egyértelműen De Block lehet a befutó, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a belgáknál nincs teljesen borítékolható politikai döntés; ha a Reform Mozgalom elég erőszakos, akár a francia ajkú Charles Michel is kormányfői pozícióba kerülhet. Maga Maggie De Block is szkeptikus, a politikusasszony bármiféle spekulációt túl korainak tart, ami persze az elhúzódó kormányalakítási folyamatok fényében kissé furán hat. 

Tamara Judi

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »