Módosítanák a szlovák állampolgársági törvényt

Gál Gábor képviselő csütörtökön leadta a parlament iktatójában a Hídnak az állampolgársági törvény módosítására vonatkozó javaslatát.

Az indítvány célja, hogy eltöröljék azt a korlátozó rendelkezést, miszerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki más állam polgárává válik.

„A módosítással lényegében azt szeretnénk elérni, hogy álljon helyre a 2010 előtti jogi állapot“ – mondta Gál Gábor.

A javaslatot Gál Gábor mellett Bugár Béla, Solymos László, Lucia Žitňanská és Vörös Péter jegyzi.  

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »