Folytadóthat a fővárosi körgyűrű építése

Továbbra sem tett le a közlekedésügyi minisztérium arról az elképzelésről, hogy 2015 végén vagy legkésőbb 2016 elején megkezdődjön a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út pozsonyi szakaszának építése.

A tárca tegnap bemutatta azt a céget, amely 6,1 millió euróért ad majd tanácsokat az építkezés során a közlekedési minisztériumnak. A tanácsadásra kiírt versenyt a legolcsóbb ajánlattal a PwC társaság nyerte meg.

Már most biztos, hogy a minisztérium év végéig a projekt kivitelezésére szóló tendert is kihirdeti, a beruházást magántőke bevonásával, PPP-projekt keretén belül fogják megvalósítani. Ez annyit jelent, hogy az egész építkezést egy magáncég vagy cégek konzorciuma fogja finanszírozni, majd a projekt befejezése után az állam fokozatosan, évtizedeken keresztül törleszti a beruházás költségeit.

„Ha semmi különös nem történik, s úgy folytatjuk a munkát, ahogy eddig, akkor év végéig a kormány elé terjesztjük a projektet, s a kabinet jóváhagyása után meghirdetjük a tendert” – mondta tegnap a közlekedésügyi tárca államtitkára, Viktor Stromček. Becslések szerint az összkiadások elérik az 1,4 milliárd eurót. A tanácsadó cég egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy pontosítsa a kiadásokat, segítsen a tender összeállításában.

A tervezett R7-es gyorsforgalmi út Dénesdtől a Slovnaft mögött vezetné a forgalmat a fővárosba, ahol rákötne a D4-es körgyűrűre – az első szakasz tehát még Somorjáig sem érne el. A közel 300 kilométer hosszú, Pozsonytól egészen Losoncig húzódó R7-es gyorsforgalmi út teljes hossza a legoptimistább elképzelések szerint is csak 10–15 éven belül készülhet el.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek