Ismét kárpátaljai születésű hadügyminisztere lesz Ukrajnának

Miután a munkácsi születésű Valerij Geletejt felmentették hadügyminiszteri tisztségéből, helyét ideiglenes megbízottként egy másik kárpátaljai, Ivan Rusznak foglalta el.

Erről a Legfelsőbb Tanács zárt ülésen döntött – adta hírül a transkarpatia.net szeptember 4-én.

Az információt megerősítette a szvobodás Ihor Mirosnicsenko is. A hadügyminisztérium honlapján azonban Rusznak továbbra is Geletej helyetteseként szerepel.

Szeptember másodikán a Legfelsőbb Tanács kezdeményezte Geletej meghallgatását, melyen azonban ő nem jelent meg, mivel Petro Porosenko elnök küldöttségének tagjaként a NATO csúcsértekezleten vett részt.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »