Elhagyták Erdélyt a kanadai vadászgépek

A Kanadai Királyi Légierő a hét végén befejezte feladatait Romániában, így az aranyosgyéresi repülőtéren ünnepélyes keretek között megtörtént a zászlólevonás.

A kanadai egység CF-18-asai április 29-én érkeztek Erdélybe, azonban ezt követően is maradnak Európában, ugyanis szeptembertől decemberig ők felelnek majd a balti államok légtérvédelméért. Az itt töltött hónapok alatt az egység számára a fő cél a kiképzés, és az ukrajnai válság miatti erőviszonyok stabilizálása volt.

A kanadaiak összesen hat CF-18 Hornettel vannak jelen, ezek mellett pedig parancsnoki, irányítói, felderítő, légtér-gazdálkodási és műszaki alegységek, illetve műveleti és logisztikai támogatás is kíséri a repülőgépeket. Mindez összesen 200 katonát jelent a különböző otthoni egységek részéről.

David Pletz alezredes parancsnok szerint a pilótáktól kezdve a tűzoltókig mindenki számára nagyszerű tapasztalatszerzési lehetőséget jelent az európai kontinensen töltött időszak, mely során a szövetséges erőkkel gyakorolhatják az együttműködést.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »