Klaus Johannis nem híve az etnikai autonómiának

A szász származású Klaus Johannis, a román jobboldal egyik lehetséges államelnök-jelöltje nem híve az etnikai alapú autonómiának. Erről maga beszélt szerdán egy interjúban, amelyet az Adevărul című napilap közölt.

Kifejtette, hogy ő soha nem volt híve az etnikai autonómiának, és most sem támogatja, hogy a régiókat etnikai határok mentén alakítsák ki. „Ha valaha lesznek régiók Romániában, akkor ezeket nem etnikai szempontok szerint kell kialakítani” – mondta Johannis, aki szerint a decentralizációt csak „bizonyos mértékben” kell etnikai kritériumok szerint végrehajtani.

Johannis a romániai német kisebbség politikai vezetője, aki az idén belépett az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártba (PNL), és jelenleg ennek elnöke.

A politikust a román kisebbségpolitikáról is kérdezték. Kijelentette, hogy a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód területén mindig lehet javítani, de korrektnek kell lenni a román állammal szemben, és el kell ismerni, hogy Románia pozitív modell Európában abban, ahogyan bánik nemzeti kisebbségeivel – vélte Johannis.

Pozitív diszkriminációnak nevezte, hogy a nemzeti kisebbségeknek hivatalból jár egy parlamenti képviselői hely, amennyiben nem érik el az 5 százalékos bejutási küszöböt. A kedvező bánásmódra példaként említette, hogy a román állam támogatja a kisebbségek szervezeteit, és anyanyelvű iskolákkal is rendelkeznek a nemzeti közösségek. „Összességében elmondhatjuk, hogy Romániában korrektül és jól bánnak a kisebbségekkel” – mondta Johannis. 

Arra a kérdésre, hogy miként vélekedik a Jobbik vezetőjének és Orbán Viktor miniszterelnöknek a román politikusokkal szemben megfogalmazott bírálatairól, Johannis elmondta: nyugalommal kell viszonyulni ezekhez. Úgy vélte, hogy a szélsőséges pártok vezetői általában sokkoló kijelentéseket tesznek, akik furcsa, felbujtó üzeneteket fogalmaznak meg. Példaként említette, hogy az 1990-es években Romániában is voltak ilyen politikusok.

Úgy vélte, abból sem kell tragédiát csinálni, ha Orbán Viktor bírálja a politikusokat, de azért figyelmeztetni kell, hogy két uniós szomszédos ország közötti baráti viszonynak nem ilyen alapon kellene működnie.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »