Új hidat építenek Csap és Záhony között

Július 17-én sajtótájékoztatót tartottak Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, melynek során bemutatták a határ menti gazdasági integráció új tervezetét – adta hírül a mukachevo.net.

– Egy új híd építését tervezzük a Tiszán Csap és Záhony között, mely a jelenlegitől háromszáz méterre helyezkedne el. A beruházás költsége 60 ezer euró, melyből 57 ezret támogatásokból fedezünk – mondta Jevhenyij Luksa, a projekt menedzsere.

Magyarországon már elkészítették a terveket a híd felének a megépítésére, a másik rész kivitelezése az ukránok feladata. A tervek előreláthatóan 2015 februárjára készülnek el. Szalipszki Endre ungvári magyar konzul elmondása szerint a híd építését a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja.

2015-ben a magyar kormány száz határátkelő létrehozását tervezi, melyek nagy része nem a schengeni határon helyezkedne el.

Kitekintő / Kárpátinfo.net

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »