Kirúgják a pocakos katonákat

Szigorítja a védelmi minisztérium a hivatásos katonák állóképesség-vizsgálatát. Marton Glváč védelmi miniszter utasítottam Milan Maxim vezérkari főnököt, hogy következetesen tartsák be a katonák fizikai állapotának felmérésére irányuló előírásokat.

„A katonai hivatás rendkívül igényes, és a legmagasabb szintű fizikai erőnlétet követeli meg. Ebből nem engedhetünk. A jó fizikai állapot fenntartása minden katona alapvető kötelessége. Azt akarjuk, hogy olyanok szolgáljanak a fegyveres erők kötelékében, akik oda valók” – magyarázta Martin Glváč. A tesztek azonosak, fizikai téren ugyanazt kell teljesíteni a közkatonának, amit a tábornoknak, bár az egyes korosztályokra más előírások vonatkoznak. Ha valaki nem teljesítette az előírt szintet. Egy naptári évben három javító vizsgát lehet tenni. Ha egyik sem sikerül, akkor a katona ellen fegyelmi eljárás indul. Ha a következő évben sem teljesíti az előírásokat, leszerelik. Az elmúlt két évben ilyen okokból összesen 42 katona vetette le a mundért.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »