Máris tervezik az államfő őszi programját

Andrej Kiska kedden első alkalommal fogadta a kormány emberét – az elnöki palotában több mint egy órán keresztül beszélgetett Miroslav Lajčák külügyminiszterrel.

A találkozó fő témájaként az elnök esedékes külföldi látogatásai szerepeltek. „Megbeszélték a kommunikáció szabályait, a találkozók szervezését, az előkészületeket és az együttműködést is, hiszen az államfő jelentős hatalommal bír a külpolitikában.” – magyarázta a diplomáciai osztály főnöke.

Andrej Kiska júliusban több országot is felkeres. Július 9-én Csehországba, 15-én Lengyelországba, 17-én Ausztriába látogat el. Szeptember elején a NATO gyűlésén vesz részt, valamint szeptember végén Szlovákiát képviselve utazik az ENSZ közgyűlésére, New Yorkba. Szlovákia július 1-jével átveszi a V4 elnökségét is. Martin Bútora, az elnök tanácsadója elmondta, hogy a csehországi, valamint a lengyelországi látogatás nem csak ismerkedési találkozás lesz, hanem más feladatok is várják már ott Andrej Kiskát.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »