Emelkedhet a minimálbér

A minimálbérnek a szegénységi szint felett kell lenni – mondta ma Ján Richter. A munka- és szociálisügyi miniszter a TA3 hírtelevízióban pontos összeget nem jelölt meg, de szakemberek szerint ez 400 euró körül mozoghat.

A miniszter szerint úgy kell növelni a minimálbér összegét, hogy közben ne emelkedjen a munkáltatói járulék összege.

Jozef Mihál (SaS) szerint össze kell hangolni a rendszert, mivel ma még a 10 eurós bevételből is kell járulékot fizetni. Az előző kormány munkaügyi minisztere ezért azt javasolja, hogy a bér egy részét szabadítsák fel a járulékfizetési kötelezettség alól.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »