„Cameron csak miniszterelnök akar maradni”

Az Európa jövőjéről szóló viták sohasem vesztenek aktualitásukból. A Matthias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi konferenciája a pénzügyi válság által generált kihívásokra megoldást kereső európai kormányzat előtt álló válaszutakat vette górcső alá. Tette mindezt elsősorban brit szemüvegen keresztül, hiszen a hat meghívott előadó közül négy az Egyesült Királyságból érkezett Budapestre. A rendezvényt ennek megfelelően visszafogottan kritikus euroszkepticizmus lengte be, ám aki mégis a szélsőséges EU-ellenes kirohanásokra számított, csalódnia kellett. A szélsőséges kijelentések ugyanis sokszor nem magának az EU-nak, hanem a hazai választóközönségnek szólnak.

A konferencia akár a „több vagy kevesebb Európára lenne-e szükségünk” címet is kaphatta volna, amellyel egyszerűen leírható lenne az ott elhangzottak összessége. Mindjárt az első előadó, Malcolm Gillies, a London Metropolitan University rektora lefektette azokat az elvi alapokat, amelyekben a jelenlevők többsége egyetértett. Már-már evidencia, hogy korunk – legalábbis itt Európában – a nemzetállami keretek átalakulását hozta magával, amely bizonyos esetekben a nemzeti szuverenitás feladásával, átruházásával járt együtt. Léteznek olyan globális kihívások, amelyek már nem kezelhetőek kizárólag nemzetállami szinten. Az, hogy ki hozza a törvényeket, ki szabja meg ezek hatályát, ki védi meg az ország határait és ki vet ki adókat azokon belül, mind egy állam alapvető szuverenitásának ismérvei, ám mára már nem egyértelmű, hogy ezekben az ügyekben ki is kizárólagosan illetékes. 

A kevesebb sokszor több

Az egyik legfontosabb kérdés tehát a szakpolitikák felosztása az európai illetve nemzeti szintek között: mit és milyen mértékben engedünk át Brüsszelnek. Egyes szakpolitikák esetében jobb, ha a nemzeti kormányok kezében maradnak, és vannak területek, ahol bizony több Európára lenne szükségünk. Gillies szerint a védelempolitika, a monetáris politika és a migráció ilyen területek. Kumin Ferenc nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a magyar kormány álláspontját ismertetve hasonló pontokat vázolt fel: a közös kül- és biztonságpolitika, bankunió, energiapolitika illetve a négy szabadság érvényesülése ügyében Magyarország egyértelműen több Európát szeretne. Az utolsó pont, a kohéziós- és a közös agrárpolitika, bár hazánk számára rendkívül fontos, a britek számára viszont teljesen ésszerűtlen és költséges.

Kevesebb Európára lenne szükség viszont az energiamix, az adó- és szociálpolitika, a válságkezelés illetve a belső jogrend kialakítása területén. Ez összhangban van azzal a brit szemléletmóddal, amely az Európai Uniót elsősorban szabad piacnak tekinti. John O’Sullivan, a Danube Institute igazgatója az EU-t egyenesen a kormányok bürokratikus kartelljeként jellemezte, ahol a politikai megfontolások rendre felülírják a gazdasági racionalitásokat. Szerinte nem a recesszió a probléma – hiszen recesszió mindig is volt és lesz is – hanem az arra adott válaszok. Az EU tagállamai nem képesek egységesen fellépni és meghozni olyan döntéseket, amelyeket a közgazdasági ésszerűség diktálna. Ez egyértelműen hozzájárult a válság elhúzódásához. O’Sullivan példaként egy olyan elméleti modellt vázolt fel, ahol az északi és déli – eurót használó – tagállamok két további eurócsoportra bomlanak: kvázi két különböző európai valutát használnának Németországban illetve Spanyolországban. Ez lehetővé tenné a déliek számára valutájuk belső leértékelését. Az EU-nak egyértelműen a piaci modellt kellene erősítenie a kartell-modellel szemben, ami ugyancsak „több” Európát feltételezne (hiszen ezáltal lényegében létrejönne egy európai „nemzeti” belső piac).

Ez mindinkább oda vezet, hogy Európa lemarad globális versenytársaitól, az Egyesült Államoktól és Kínától. „Rossz helyen vagyunk” – jelentette ki John Stevens korábbi konzervatív EP-képviselő, utalva arra, hogy a jövő a távol-keleti fejlődő piacokban van. Az Európai Parlament Gazdasági és monetáris ügyek bizottságának volt elnöke borúlátó volt a jövőt illetően, szerinte az EU messze van még attól, hogy valóban egységes belső piaccá váljon, ezáltal versenyhátrányba kerül az USA-val és Kínával szemben.

„Cameron csak miniszterelnök akar maradni”

Kifejezetten a konferencia címére reflektált Brendan Donnelly, aki a brit belpolitika folyamatain keresztül elemezte az EU-hoz fűződő viszonyt. Abban minden előadó egyetértett, hogy az Egyesült Királyság EU-s tagságának felülvizsgálata értelmetlen. Véleménye szerint a 2017-re beharangozott, az uniós tagság folytatásáról dönteni hivatott referendum valójában az EU-n belüli szabad mozgásról szól. Magának a referendumnak nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen maga David Cameron brit miniszterelnök sem látná szívesen az Egyesült Királyságot az EU-n kívül, számára csupán az a cél, hogy 2015 után is miniszterelnök maradhasson. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a tervezett referendum előfeltétele a toryk győzelme a jövőre esedékes parlamenti választásokon.

Cameron hasonló hibába esik, mint anno Margaret Thatcher is, aki nem igazán értette meg az EU működését. Számára az integráció pusztán annak gazdasági, piaci előnyei miatt volt érdekes, a politikai aspektusairól mintha nem akart volna tudomást venni. Ennek megfelelően Cameron sem látja be, hogy az EU-s tagsággal a nyilvánvaló pozitívumok mellett el kell fogadnia annak vélt, vagy valós hátulütőit is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az EU ne szorulna reformra és ne lenne szükség a belső viszonyok, az intézményrendszer egyfajta közös újrarendezésére. Ami azt illeti, az EU maga is folyamatosan változik és átalakul, a konstans reform állapotában van.

Európai választások európai választók nélkül?

Donnelly, aki maga is európai parlamenti képviselő volt, meg volt győződve arról, hogy az EP-választásoknak ezúttal valóban van tétje. Számára Európa újjáépítése mindenekelőtt demokratikus újjáépítést jelent, amelynek egyik állomása lesz a mostani választás. Hiányzik azonban a sokat emlegetett európai démosz, a tudatos európai választópolgárok közössége. A konferenciát követő beszélgetést vezető Nick Thorpe, a BBC Közép-Európa-felelőse az európai roma kisebbségekben vélte felfedezni azt a nemzeteken átívelő közösséget, amely az európai démosz előképe lehet. Az előadók egyetértettek abban, hogy ez a fajta közösség egyszer majd kialakulhat, de sokkal időszerűbb és jellemzőbb az a tendencia, amely során az egyes területek, régiók fedezik fel régi-új identitásukat. A konferencián előkerült még a skót népszavazás kérdése (ez szeptemberben lesz esedékes), amely dönthet arról, hogy az Egyesült Királyság továbbra is „egyesült” marad-e. Csák János, Magyarország korábbi londoni nagykövete többször hangsúlyozta, hogy az EU nem pusztán gazdasági és pénzügyi közösség, hanem értékközösség is. A közös kultúra már így is összekötő kapocsként van jelen, és az elitek szintjén ez még hangsúlyosabb. A démosz létrehozására szerinte az európai elit hivatott. Donnelly szerint azonban a politikai intézmények formálják a démoszt, amely már lehet, hogy jelen is van, hiszen annak vizsgálata során hajlamosak vagyunk azt a nemzeti értelemben vett identitáshoz hasonlítani.

De mi a helyzet a vasárnapi választásokkal? Lapozzon és megtudja!

A szélsőségek kora

Az idei EP-választások nagy kérdése a szélsőségesen EU-ellenes formációk szereplése. A konferencia brit előadói élénken reagáltak a UKIP-jelenségre. Egybehangzóan állítják, hogy Nigel Farage és követői az Egyesült Királyság érdekeivel alapvetően ellentétes politikát folytatnak.

Gyors felemelkedésük nem is annyira az EU-ellenességnek tudható be, hanem a szigetországban növekvő társadalmi különbségek hívták életre: ennek megfelelően a UKIP egy markánsan osztályharcos párt. Támogatói mindent elvetnek, amit az Európa és a világ egyik pénzügyi központjának számító londoni City képvisel. A szabad piac, a tőke, a brit nemzetgazdaság nemzetközi beágyazódottsága mind rosszul csengő hívószavak a jellemzően vidéki, deprivált térségekből érkező UKIP-szavazók számára.

A UKIP térnyerése nagyban emlékeztet a Jobbik hazai példájára abból a szempontból, hogy a UKIP szavazóbázisát a baloldali Munkáspárttól eltávolodók illetve az abból kiábrándultak alkotják. A UKIP potenciálja, hogy tematizálja a brit közbeszédet, szintén nagyon erős. Stevens nem zárta ki, hogy lehetséges egyfajta választási megegyezés a Konzervatív Párt és a UKIP között, hiszen ez utóbbival több a közös pont, mint a Nick Clegg vezette liberális demokratákkal. Nem elhanyagolható szempont, hogy az európai parlamenti választások előtt készített közvélemény-kutatások a Farage-féle formációt mérik a második legnépszerűbb pártnak, míg a Konzervatív Párt csak a harmadik.