Héttagú tanácsadói gárdát visz magával a Grassalkovich-palotába Andrej Kiska. Neveket nem árult el, az azonban biztos, hogy a testületben nem lesz olyan szakértő, aki a kisebbségek problémáival foglalkozna.
„A nemzeti kisebbségek kérdéskörében több emberrel is együtt dolgozom, de közvetlenül a tanácsadói testületnek nem lesz olyan tagja, aki ezzel a területtel foglalkozna – mondta lapunknak Andrej Kiska. – Tanácsadóm azonban biztosan lesz erre a területre is, de külső tanácsadóként fogok együttműködni vele.”
A megválasztott államfő tegnap még nem árulta el a tanácsadói nevét. „A hét emberből kettő még tárgyal jelenlegi munkaadójával, ezért egyelőre még nem végleges a lista” – mondta a Kiska. Az biztosnak tűnik, hogy Martin Bútora volt washingtoni nagykövet és külpolitikai szakértő a tanácsadói között lesz, a sajtóhírek alapján Ján Mazák volt alkotmánybíró is csatlakozik Kiska csapatához. Ő ugyan korábban csak feltételesen vállalta ezt a munkát, mivel jelölték őt alkotmánybírónak, viszont a parlament smeres többsége jelöltnek sem választotta meg.
Nem végleges még a beiktatási ünnepség programja és a meghívottak listája sem, Kiska még tárgyal erről a parlament hivatalával, amely az ünnepséget szervezi. „Szeretném, ha más lenne, mint az eddigi beiktatások, olyan embereket szeretnék a palotába hívni, akik általában nem jutnak el olyan helyre” – mondta a megválasztott elnök. A meghívottakról azonban nem akart többet elárulni. Egyelőre annyi biztos, hogy június 15-én, a Szlovák Filharmónia épületében, a Vigadóban lesz az ünnepség.