Messze van még? – Az argentin gazdaságpolitika kiútkeresése

Magas infláció, devizahiány, valutaleértékelődés, átütemezésre váró lejárt államadósság, fennakadások az energiaellátásban, társadalmi támogatottság csökkenése – és még folytathatnánk azoknak a problémáknak a felsorolását, amellyel az argentin kormánynak szembe kell néznie napjainkban. Több forrás a 2001-es államcsőd rémképét idézi fel, de valóban ennyire súlyos a helyzet? Ha igen, mi áll a háttérben? És mennyire befolyásolja más feltörekvő piacok – köztük hazánk – nemzetközi megítélését az argentin eset? Elemzésünk első része Argentína gazdaságtörténetének elmúlt húsz évére koncentrált, hogy lássuk, honnan hova halad az ország. Cikkünk második része az aktuális folyamatokat mutatja be.

2013 és 2014 valószínűleg nem a legemlékezetesebb évek lesznek a Kirchner-kormányok idejében – legalábbis nem pozitív értelemben. Cikkünk első részéből kiderült, hogy az elmúlt évek bámulatos növekedése tavaly alábbhagyott. 2004-től kezdődően a gazdaság felívelését segítette, hogy az államcsőd bejelentése után a világgazdaság erőteljes növekedést mutatott, s a globális nyersanyagár-boom jelentősen felhajtotta az argentin mezőgazdasági exportcikkek árát, a peso leértékelése pedig általánosságban növelte a termékeik versenyképességét. Az elmúlt évek növekedésében nagy szerepet játszott a Brazíliába szánt export (ami az összes kivitel közel harmadát jelenti) mellett Kína szójakeresletének megemelkedése (Argentína a világ 4. legnagyobb szójatermelő országa).

A 2002-es rendkívüli tíz százalékos visszaesés után a 2003-2007. közötti időszakban az argentin gazdaság évente 8-9 százalék között tudott növekedni. Negatívum viszont az, hogy a Kirchner-kormányok idején jelentősen megnőtt az infláció, amelyet leginkább a központi kiadások növelése okoz. Az inflációra vonatkozó kormányzati adatok nem megbízhatóak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számára, a szervezet szerint az argentin statisztikai hivatal által alkalmazott módszertan nem megfelelő. Emiatt a két ország között kenyértörésre került sor 2012-ben, mivel az IMF szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben a dél-amerikai ország továbbra is „megbízhatatlan” adatokat közöl gazdaságáról. Jelenleg is folynak a tárgyalások, hogy a Néstor Kirchner elnök idején bevezetett új módszertant hogyan tegyék „IMF-kompatibilissé”.

Az infláció a legnagyobb gond

Nem csupán az elemzők, hanem az argentin polgárok úgy vélik, hogy „nem jó irányba tart a gazdaság”, és a legégetőbb probléma az infláció, amely a nemzetközi becslések szerint jelenleg 30 százalék körül mozog (hivatalosan pedig 11 százalék körül). A lakosság úgy érzi, hogy a kormány eddig nem tette meg a megfelelő lépéseket az árszínvonal tartós növekedésének megállítására.

De mitől olyan magas az infláció Argentínában, hogy annak szintjét már a térség legrosszabb szintjét felmutató Venezuelához kezdték hasonlítani az elmúlt hetekben? Egy okot már említettünk: a kormányzat utóbbi években egyre bővülő központi kiadásait, amelynek szintjét a gazdaság növekedése érdekében tartottak fenn mindeddig, még annak ellenére is, hogy az állami beruházások egyre felfelé hajtották az inflációs mutatót. Azonban ahány szakértő, annyi magyarázat van arra, hogy Argentínában miért ilyen magas az infláció. Egyesek az alacsony termelékenységnek és magas munkabéreknek tulajdonítják az okokat, mások szerint a vállalatok játszanak az árakkal: számos szolgáltatás piacán ugyanis oligopol, illetve monopol viszonyok uralkodnak. Utóbbi kapcsán olyan nézetek is uralkodnak, hogy rövid távon a monopóliumok árszabása valóban befolyásolhatja az inflációt, de hosszú távon nem tartja fenn, tehát sokkal inkább a termelő beruházások hiánya és a központi bank pénzkibocsátása (hiszen valamiből finanszírozni kellett a növekvő állami beruházásokat, amit a kormány újabb bankjegyek nyomtatásával, a pénzkínálat növelésével oldott meg), valamint a „mini-árfolyamleértékeléseket” követő áremelkedések állnak az infláció emelkedésének hátterében.

Felmerül közben a kérdés, hogy ha eddig nem fordított elegendő figyelmet a kormány az infláció megfékezésére, akkor miért épp most látna hozzá? Egyrészt azért mert a korábbi évek átlagos közel nyolc százalékos növekedése immár a múlté, ezen már a kormányzati kiadások növelése sem tud változtatni (ennek beismerésének egyik jele lehet, hogy a központi bank elnöke néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy 25 százalékkal csökkentik a pénzkibocsátás mennyiségét). A 2011-ben 8,87-os GDP-növekedést 2012-ben 1,9, tavaly pedig 3,5 százalékos követte, s az IMF előrejelzése szerint a következő években 2,8 százalék alatt marad majd a bruttó hazai össztermék bővülése. Az alacsonyabb növekedést az csökkenő világpiaci árak és a korábbiakhoz képest visszafogottabb kínai mezőgazdasági kereslet, valamint a külföldi befektetők számára nem éppen barátságos üzleti környezet idézik elő. Másrészt pedig a január közepén végrehajtott árfolyam-leértékelés következményei miatt lett sürgetőbb választ találni az inflációs nyomásra: előfordult, hogy a peso egy nap leforgása alatt 11 százalékot veszített értékéből az amerikai dollárhoz képest (az elmúlt 12 hónapot tekintve összesen 26 százalékkal értékelődött le a peso). Egyébként 2002 óta nem került sor ekkora mértékű leértékelésre Argentínában.

Árfolyamkérdés

Az argentin peso leértékelésére (tulajdonképpen leértékelődésről beszélhetünk, hiszen az értékvesztés amiatt következett be a piacon, hogy a központi bank felhagyott az interveniálással) elsősorban az export versenyképessé tétele érdekében volt szükség, főként a mezőgazdasági szektor számára. Azonban azonnal felmerült a kérdés, hogy a peso értékvesztése mennyire fogja felhajtani az inflációt. A kormány azonnal ígéretet tett arra, hogy az árak szinte változatlanok maradnak, és ezt az egyes ágazatokkal kötött ármegállapodásokkal kívánta elérni, elsősorban az ipari szektorokban. Ennek értelmében a január 21-ei leértékelés előtti árakat lehet alkalmazni a gazdaság minden területén (ez alól kivételt képezhet, ha a leértékelés miatt megdrágult importáru szükséges a termék előállításához). Azonban a vásárlók szerint a kiskereskedelmi árak megemelkedtek legalább 20-25 százalékkal, a hús ára is körülbelül 15 százalékot emelkedett pár nap alatt. Az argentin kormány egyre több ágazattal kíván megállapodást kötni az árakról az elkövetkezendő napokban, s az ún. „Precios Cuidados” nevű programot – amely közel 200 fogyasztási cikk árát határozza meg – is ki kívánják terjeszteni az ország egész területére. Az IMF úgy véli, az ármegállapodások rövidtávon jelenthetnek csak megoldást, a kormány középtávon már nem támaszkodhat erre a módszerre az infláció növekedésének megállítása érdekében.

A kormányzat által végrehajtott leértékelést egyaránt bírálták közgazdászok és az argentin ellenzék is. Részben a fent említett probléma miatt, miszerint az megmutatkozik majd az árakban, másrészt pedig azért, mert előbbi miatt növekedni fog a szegénységi ráta is, ami a nem-kormányzati források szerint most is elég magas: körülbelül 11 millióan élnek szegénységben Argentínában (bár a kormányzat, sőt az ENSZ szervezeteként működő CEPAL ebben az esetben (is) visszafogottabb adatokat közöl), ami a kb. 41,5 milliós lakossághoz viszonyítva elég magas arányt jelent.

Elemzők szerint az argentin peso „összeomlása” leginkább az energiaárakban mutatkozik majd meg, hiszen akár 45 százalékos költségnövekedésre is számíthat a kormány a tavalyi évhez képest. 2013-ban 13 milliárd dollár összegű kiadást jelentett az energiahordozók importja Argentína számára (ez jelentősen megterhelte a devizatartalékokat is), a mostani leértékelés pedig csak növelni fogja az importárakat, s így a működési költségeket is. Cikkünk első részében utaltunk rá, hogy a 2010-es év fordulópont volt Argentína számára, ugyanis ekkor nettó olajexportőrből olajimportőrré vált, ugyanis a hazai kőolaj- és földgáztermelés folyamatosan csökkent – a régebb óta kitermelés alatt álló, könnyebben elérhető mezők kiaknázásával -, míg a gazdaság energiaigénye pedig fokozódott. Főleg ezért döntöttek a spanyol-argentin YPF gáz- és olajipari cég államosítása mellett, amely kapcsán nemrég döntöttek arról, hogy mégis kártalanítják a korábbi társtulajdonost, a Repsol-t, ami körülbelül ötmilliárd dollárjába kerül majd a központi költségvetésnek.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Argentínában jelenleg tombol a nyár, s az emiatt megnövekedett energiaigény komoly fennakadásokat okoz az ellátási rendszerben. Szakértők szerint az energiamátrix hiányosságai mellett közrejátszik a problémában az is, hogy az elöregedett az ellátási infrastruktúra, s a fogyasztók is hajlamosak a pazarlásra. A kormány pedig az ágazati vállalatokat tette felelőssé azért, mert az elmúlt években nem javítottak a szolgáltatás színvonalán.

Nemzetközi tartalékok és devizapolitika

A közkiadások növelése azonban nem csak az inflációt hajtotta felfelé, hanem lecsökkentette az ország nemzetközi (deviza)tartalékait is. Már évek óta érvényben voltak különböző megszorító intézkedések a dollárvásárlással kapcsolatban, de leginkább 2012 közepétől lehetett erőteljesen érzékelni a dollárhiány hatásait a gazdaságban, amikor már a magánszemélyeknek is komoly korlátozásokkal kellett szembenézniük. Az effajta megszorítások célja a kormány szerint elsősorban a tőkekimenekítés lelassítása.

Amellett, hogy az argentin állampolgárok és már az ott élő külföldiek mindennapjait is gyakran megkeserítették az újabb és újabb devizapolitikai intézkedések, a dollár feketepiac is növekedni kezdett, ahol általában a hivatalos peso-dollár árfolyam kétszereséért lehet(ett) valutához jutni. A kormány intézkedései nem bizonyultak elég hatékonynak, ugyanis a cégek még mindig ki tudták használni az ún. „blue-chip swaps” opciót, amelynek lényege, hogy a dollárban denominált államkötvényeket pesóban vesznek meg, majd az Egyesült Államokba utalják azokat, ahol már dollárban értékesítik azokat. Az argentin kormány szerint a blue-val 15 milliárd dollárt menekítettek ki Argentínából az utóbbi időben (a gazdasági tárca szerint 2007 óta pedig összesen 62 milliárd dollárt).

A fogyatkozó devizatartalékok ellenére a kormány úgy döntött, hogy enyhít a magánszemélyeket érintő dollárvásárlási korlátozásokon („cepo cambiario”), s január 24-ével engedélyezték, hogy személyes jövedelmük bizonyos hányadáig dollárt vásároljanak, s a tranzakciót érintő adót is csökkentették (35-ről 20 százalékra), azonban továbbra is szükséges regisztrálniuk az illetékes kormányszervnél (az adóhivatalként működő AFIP-nál). A „lazítás” ellenére néhány nap múlva bejelentették, hogy további engedélyhez és illetékhez kötik a külföldi internetes vásárlásokat. Január 30-án pedig bejelentették, hogy tovább szigorítják a részvényekkel és kötvényekkel kapcsolatos pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatos korlátozásokat: a tőzsdei operátoroknak tájékoztatniuk kell az illetékes hatóságot az ügyfeleik adatairól.

A központi bank egyébként a peso gyengülése miatt döntött a devizakorlátozások enyhítése mellett, ezzel is a peso iránti bizalmat szeretnék erősíteni. Az elmúlt napokban egyébként a jegybanknak sikerült stabilizálnia a peso árfolyamát (8,015 peso = 1 dollár, a feketepiacon pedig 13 peso), bár ez napi szinten 180 millió dollárjába kerül. A nemzetközi tartalékok szintje így 30 milliárd dollár alá süllyedt, ami hétéves mélypontot jelent.

Szakértők úgy gondolják, az argentin rezsim elmozdult a rugalmas árfolyamrendszer irányába, s az új gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően a peso versenyképes valutává válhat, és ha az országnak sikerül visszanyernie a vállalatok bizalmát, ismét többlettel zárhatja a folyó fizetési mérlegét, bár ettől az infláció problémája nem fog megszűnni.

Nemzetközi kitekintés

Az amerikai monetáris politikának köszönhetően egyébként az utóbbi időben más latin-amerikai valuták is gyengélkedni kezdtek, de az leginkább Venezuelában és Argentínában okozott jelentősebb gondokat.

Az argentin peso januári gyengülése nyugtalanságot váltott ki a régió valutapiacain, komolyabb gondokat azonban csak Uruguaynak okozott. De ráirányította a figyelmet azokra a feltörekvő piacokra is, ahol magas a költségvetési hiány szintje, így például Brazíliára, Indiára, Indonéziára, Törökországra és Dél-Afrikára. A Forbes szerint a deficit mellett sokat számít az is, hogy milyen módszerekkel kezelik azt, mekkora a nemzetközi tartalékok nagysága, milyen a rövid lejáratú devizahitelek törlesztésének képessége. Így vizsgálva a Forbes már Chilét, Lengyelországot és Magyarországot is az előző listához sorolta január végén. Egy új gazdasági elemzési módszer szerint tisztább képet ad egy ország pénzügyi helyzetéről az, ha adott ország devizatartalékait hasonlítjuk össze az összes rövid lejáratú adósságával és a folyó fizetési mérleg hiányával: ebből a szempontból elsősorban Chile, Dél-Afrika, India, Indonézia és Törökország jelent most kockázatot. A forint a napokban gyengülni is kezdett az argentin peso és a török líra zuhanórepülése miatt. Egyébként mindkét érintett ország jegybankja kamatemelést hajtott végre, hogy megakadályozza a helyzet további romlását.

„Queen Cristina” inkább hallgat

Az utóbbi hetekben egyre több kritika éri Cristina Fernandez de Kirchner (CFK) elnököt, amiért tavaly december óta nem nyilatkozik a gazdasági helyzettel kapcsolatban. Január közepén tartott beszédében is kerülte a témát, bár bejelentette a fiatalok támogatását célzó foglalkoztatási program beindítását, nem tért ki lényeges kérdésekre: inkább saját kormányát védte, s a 2003 előtti időszak gazdaságpolitikáját hibáztatta a jelenlegi helyzetért.

Kirchner egyébként nemrég alakította át kormányát, a helyi és törvényhozási választásokon elszenvedett „vereség” miatt, ahol a korábbi időszakhoz képest hárommillió szavazót vesztett a pártját támogató koalíció. Cristina a „K-projekthez” hű politikusok, a kirchneri gazdaságpolitikát támogató ifjúsági szervezet, a La Cámpora tagjai közül válogatott. Így került a korábbi gazdasági miniszter-helyettes, Axel Kicillof a tárca élére, és így lett Jorge Capitanich-ból kabinetvezető. Legtöbbször ők ketten nyilatkoznak a gazdasági ügyekben.

Sokak úgy vélik, Kicillof „túl tapasztalatlan” ahhoz, hogy egy ilyen nehéz helyzetben helyt álljon gazdasági miniszterként. A New York Times által készített portré szerint Kicillof marxista felfogásban értelmezi a keynesi tanokat, és minél több befolyást adna az államnak a gazdaság felett. Életrajzi könyvének („The Believer”) írója viszont azt állítja róla, hogy „az elmúlt évtized legerősebb gazdasági minisztere” Argentínában, akinek „magabiztossága másoknak gyakran arroganciának tűnhet”. Mielőtt CFK gazdasági tanácsadója lett, a Buenos Aires-i Egyetem oktatója volt, és gyakran kritizálta az 1990-es évek gazdaságpolitikáját (főleg azt, hogy a konvertibilitási törvény a dollárhoz kötötte a pesót, valamint a nagyfokú privatizációt). Ő tanácsolta a YPF államosítását 2012-ben, valamint nemrég azt is, hogy mégis kártalanítsák a korábbi spanyol tulajdonost. A számok bűvöletében élő Kicillof-ot gyakran „Exel”-nek becézi a sajtó azóta, hogy az olajvállalatoktól excel-munkalap részletességű adatokat kért be, hogy megvizsgálják, mennyire hatékonyan működnek az energiaipari cégek. Kicillof volt az, aki legutóbb tárgyalt a magánhitelezőket tömörítő Párizsi Klubbal a fennmaradt (kb. 10 milliárd dollár értékű) államadósság átütemezéséről. A Página12 nevű lap nemrég interjút készített Kicilloffal, aki szerint Argentínában „kulturális probléma’ az emberek dollárhoz való ragaszkodása, s az argentin gazdaság túlságosan is „dollarizált” a régió más államaihoz képest.

Vannak források, amelyek úgy vélik, hogy Axel Kicillof lesz Cristina kijelölt utódja a következő elnökválasztáson, bár ennek kevés az esélye, mivel a gazdasági miniszter nem rendelkezik kellő politikai támogatottsággal. Tavaly év elején még sokan kiálltak CFK mellett, s alkotmánymódosítással elérendő harmadik mandátumról beszéltek, azonban 2013 folyamán Cristina társadalmi elfogadottsága egyre csökkent a gazdasági problémák növekedésével. Így jelenleg Daniel Scioli Buenos Aires-i kormányzót, illetve Jorge Capitanich kabinetvezetőt tartják jelenleg a legesélyesebbnek a kormánypárti jelölésre.

CFK támogatottsága a gazdasági kérdések megválaszolatlansága mellett a korrupciós ügyek és a biztonsági helyzet megoldatlansága miatt is csökkent. Így igen nehéz év előtt áll az argentin vezetés. Ami a gazdaságot illeti, az inflációs probléma a legégetőbb napirendi pont, valamint a devizatartalékok növelése (ami a mezőgazdasági exportbevételeknek köszönhetően hamarosan újra növekedhet) és a peso versenyképes árfolyamának megteremtése. Az is kérdés, hogy az állami beruházások csökkentése nélkül hogyan tud majd bővülni a gazdaság az elkövetkezendő években, s mennyire hatékonyan tudják átszervezni az energiaszektort.