Több száz magyar hallgatót várnak Norvégiába

Megkétszerezné a Norvégiába utazó magyar egyetemi hallgatók számát az EGT (Európai Gazdasági Térség) Alap által támogatott ösztöndíj-program – erről számolt be ma délelőtt a Norvég Nagykövetség és a Tempus Közalapítvány közös sajtótájékoztatóján.

Arild Moberg Sande, a norvég nagykövetség képviseletvezető-helyettese elmondta: hazája és Magyarország kétoldalú kapcsolatainak egyik legfontosabb eleme az oktatási mobilitás, és éppen ezért jelentős az a többlettámogatás, amit most az EGT Alap nyújt a magyar oktatásnak. Mintegy hárommillió euró áll majd rendelkezésre arra, hogy a felsőoktatásba a köznevelésben és a szakképzésben résztvevő oktatók, hallgatók, tanárok és diákok külföldi tapasztalatot szerezzenek az EGT Alap három donor-országában, Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben.

A diplomata hozzátette: Magyarország az Alap harmadik legnagyobb kedvezményezettje, az oktatás pedig kiemelt támogatási terület. Az előző programozási időszakban egymillió euróból mintegy 600 ember utazhatott külföldre, most ez az összeget tovább emelték. Sande aláhúzta: az oktatás és a kutatás jelenti a két ország kapcsolatában az egyik legnagyobb lehetőséget, a közös munka tovább erősíti a kétoldalú kapcsolatokat. Magyarország egyébként fontos szerepet játszik a norvég felsőoktatásban: a norvég orvostanhallgatók jelentős része hazánkban végzi tanulmányait. A mostani csereprogramban ezért elsősorban a magas színvonalú orvosképzés és a matematika területén küldenének norvég cserediákokat Magyarországra.

Tordai Péter, a hazai programoperátor, a Tempus Közalapítvány igazgatója kiemelte az oktatás fontosságát és a nemzetköziesedés jelentőségét. Elmondta, az Európai Unió egyik legsikeresebb oktatási programja, az Erasmus program több elemmel kiegészülve most már Erasmus+ néven folytatódik, aminek az EGT Alap fontos kiegészítést ad. Korábban a nagy távolság és a magas megélhetési költségek miatt viszonylag kevesen utaztak az Alap donorországaiba Magyarországról, most azonban a támogatás jelentős növekedést hozhat a kétoldalú hallgatói és oktatói mobilitásban.

Polgár Tamás, a norvég nagykövetség tanácsadója azzal egészítette ki a korábban elmondottakat, hogy Magyarország bár fontos szerepet játszik a teljes képzésben résztvevő norvég hallgatók választásaiban, azonban a rövidebb, féléves tanulmányok terén nagy a lemaradás. Éppen ezért számítanak az Alapra, ugyanis ennek segítségével még több norvég hallgatót tudnak majd Magyarországra küldeni, ami a kétoldalú kapcsolatokra is jó hatással lesz.

Végezetül Bokodi Szabolcs, a Tempus Közalapítvány felsőoktatási csoportvezetője a konkrét pályázati lehetőségeket ismertetette. Elmondta: a legnagyobb összeget, másfélmillió eurót a felsőoktatásra szánják, legalább 250 főt szeretnének majd kiküldeni a következő években. A támogatásra a felsőoktatási intézmények pályázhatnak majd, és ők osztják majd el az ösztöndíjakat a jelentkező hallgatók és oktatók között. A szakképzés és a közoktatás háromszázezer eurónyi támogatást kap, illetve lehetőség lesz intézményközi megállapodások megkötésére is, amivel közös programokat, nyári egyetemeket, illetve olyan képzéseket lehet majd finanszírozni, amelyek a jó gyakorlatok meghonosítását és a tapasztalatcserét szolgálják majd. A pályázatokat a tervek szerint tavasszal fogják meghirdetni.

Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »