Magyarország is aláírhatja az IGA-t

Már két ülésen túl van az a kormányközi konferencia, amelynek tiszte a majdani egységes bankszanálási alaphoz történő nemzeti hozzájárulás szabályairól szóló kormányközi megállapodás kidolgozása. Magyarország akkor is aláíró lehet, ha nem csatlakozik a bankunióhoz, de ebben az esetben a rendelkezések sem vonatkoznak majd rá.

Múlt pénteken tartotta második ülését Brüsszelben az egységes bankszanálási alap működési elveinek kidolgozására az állam- és kormányfők által összehívott kormányközi konferencia (IGA). A 28 uniós tagállam, köztük a munkában egyedül megfigyelőként résztvevő Nagy-Britannia, március 1-ig összesen 5 ülést tervez az egységes bankszanálási mechanizmusról szóló uniós rendeletet kiegészítő kormányközi megállapodás tető alá hozása érdekében.

A kormányközi szerződés elfogadását – miként arra múlt héten egy magas rangú euróövezeti forrás is rámutatott – egyes tagállamoknak (főként Németországnak) az egységes bankszanálási alap közösségi jogi kereteken belül való létrehozásával szembeni jogi fenntartásai indokolták. A Tanács ezért egy olyan öszvérmegoldás mellett döntött, ami a közösségi és a kormányközi jogi keretek kettősségén nyugszik. Miközben az egységes bankszanálási mechanizmust (SRM) uniós rendelet formájában fogadnák el, addig a mechanizmus pénzügyi dimenzióját megtestesítő majdani egységes bankszanálási alap működését legalább tíz éven át egy kormányközi szerződés szabályozza majd.

Az IGA arról szól majd elsősorban, hogy az egyes tagállamok miként utalják át nemzeti szinten a hitelintézetektől járulékok formájában beszedett hozzájárulásaik egy részét a közös alapba, amiből a bankunió hatálya alá tartozó bankok szanálásának költségeit finanszíroznák.

E célra a tagállamok által a bankoktól beszedett járulékok egy meghatározott részét (kezdetben 10 százalékát, ami évről évre 10 százalékkal nőni fog) „európai célokra” különítik el és a beszedést követő év legkésőbb január 31-ig folyósítják a közös alapba, ami egy tízéves átmeneti időszak után a nemzeti önrészek egybeolvadásával válik majd egységes bankszanálási alappá.

Az SRM-ről a tagállamok által kötött alku értelmében az egységes bankszanálási alap a bankunió ernyője alá tartozó bankokban lekötött betétek 0,8 százalékának megfelelő összeggel (becslések szerint körülbelül 55 milliárd euróval) rendelkezik majd a tízéves átmenet végén, 2026-ban.

A kormányközi megállapodás, amelynek előzetes szövegtervezete már készen áll, részletesen tárgyalja, hogy az átmeneti időszak alatt hogyan lehet majd felhasználni az Alap nemzeti önrészekből álló forrásait a bankok rendezett felszámolásának költségeinek fedezéséhez. Az Alap ugyanakkor messze nem az egyetlen és főleg nem az első pénzügyi eszköz lesz a csőd által fenyegetett hitelintézetek rendbetételéhez. Egy tavaly év végén elfogadott jogszabály (a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv) értelmében ugyanis még bármilyen külső beavatkozás előtt a bankok részvényeseit, majd pedig a kötvénytulajdonosokat szólítják a kasszához (ez a belső feltőkésítés, angolul a bail-in). A veszteségmegosztás éppen arra hivatott, hogy lehetőség szerint ne az adófizetőknek kelljen állniuk a jövőben a bankmentések költségeit.

A terv szerint csak a belső feltőkésítés után lépne be a képbe a bankok előzetes hozzájárulásaiból fokozatosan létrejövő egységes bankszanálási alap. A fokozatos modellváltást elsősorban az indokolja, hogy Németország nem kívánt saját nemzeti alapjából talpra állítani múltbeli bűnök miatt nehéz helyzetbe kerülő euróövezeti bankokat. Ennek esélye az évek múlásával ugyanis csökken.

A kormányközi szerződés tervezete szerint ezért a bankok vagy több országban működő bankcsoportok szanálásának költségeit első körben az anya- és a leánybank telephelyének számító ország „nemzeti komponensének” (az Alapba átfolyatott nemzeti önrész) kell majd fedeznie, mégpedig a szóban forgó bankcsoportnak a tagállami bankszanálási alapba való befizetésének az arányában (első körben tehát nem használhatják fel a teljes nemzeti önrészt egy bank szanálására). Az első évben az érintett bankcsoportok nemzeti (anyabank és leánybank szerinti ország) komponenshez való hozzájárulásának 100 százalékát fordítanák a költségek fedezésére, ami aztán minden egyes évben 10 százalékponttal csökkenne, míg a 11-ik évre elérné a 0 százalékot.

Ha ez az összeg esetleg nem lenne elegendő a bank(csoport) pénzügyi szükségleteinek kielégítésére második körben az Alap összes nemzeti komponensében elérhető pénz lehet a kiegészítő forrás, ideértve az érintett anya- és leánybank szerinti ország nemzeti komponenseinek megfelelő arányát. Az egyes tagállami komponensek közötti kockázatmegosztás azonban az első évben (a nemzeti komponens bevonásával éppen fordított arányban) legfeljebb 10 százalékos szintről indulna, évente 10 százalékponttal nőne és csak a 10-ik év után érné el a 100 százalékos szintet (egy adott éven belül pedig negyedévenként 2,5 százalékos lenne a növekedés).

Ha még ezek után sem lenne elegendő pénz a bankszanálás költségeinek fedezésére, harmadik körben a közvetlenül érintett származási és fogadó ország (anya- és leány szerinti ország) nemzeti komponenseiben még meglévő maradék összeg kerülne felhasználásra. A pénz folyósítását követően ugyanakkor a tagállami szanálási hatóságoknak utólagosan, soron kívül járulékot kellene kivetniük a területükön engedéllyel működő bankokra, hogy pótolják a hiányt és továbbra is biztosítsák az európai szintű bankszanálási mechanizmusban való aktív és érdemi részvételüket (vagyis, hogy kivegyék a részüket a közös kockázatmegosztásból).

Előfordulhat, hogy még ez sem lenne elegendő, ezért a következő lépésben kerülhetne sor áthidaló finanszírozás bevonására nemzeti forrásokból (alapvetően állami pénzből), vagy az egyeztetett eljárásokkal összhangban az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) bevonásáról (az ESM elvileg közvetett és a jövőben közvetlen módon is kölcsönöket nyújthat majd egy euróövezeti tagállam bankjainak, programért cserébe).

Végezetül az IGA az egyes nemzeti komponensek közötti kölcsönnyújtásra- és vételre is lehetőséget adna.

Aláíróként sem lenne kötelező a kormányközi megállapodás alkalmazása

Az IGA-t elvileg az Európai Unió valamennyi tagállama aláírhatja (egyelőre csak Nagy-Britannia jelezte, hogy ez nem áll szándékában, ezért vesz csak megfigyelőként részt a tárgyalásokon). A kormányközi szerződés rendelkezései ugyanakkor csak azokra a szerződéses partnerekre nézve lesznek kötelezőek, amelyek részt vesznek az egységes bankfelügyeleti mechanizmusban (SSM) és az egységes bankszanálási mechanizmusban (SRM). Azok az euróövezeten kívüli országok, amelyek csak IGA-aláírók, de nem csatlakoznak azonnal a bankunióhoz, később megtehetik ezt úgy, hogy – az SRM rendelet 7-ik cikke alapján – „szoros együttműködésre” lépnek az Európai Központi Bankkal.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért éri meg aláírni a kormányközi szerződést, ha egy ország amúgy nem csatlakozik azonnal a bankunióhoz (SSM-hez és SRM-hez)? A BruxInfónak nyilatkozó szakértők szerint ez mindenképpen megérné egy országnak, ha előbb-utóbb amúgy is bevezeti az eurót (márpedig Magyarországot a csatlakozási szerződés erre kötelezi). A kormányközi megállapodáshoz való későbbi csatlakozás esetén ugyanis a szerződés hatályba lépéséhez meg kellene várni a tagállami ratifikációkat, ami adott esetben megakadályozhatná az eurózónához történő gyors csatlakozást, ha ez szükségként felmerülne. Az IGA ugyanis pótlólagos kritérium lesz a jövőben az eurócsatlakozáshoz, hiszen az egységes valuta bevezetéséhez a bankunióba is be kell lépni, és azon belül az egységes bankszanálási mechanizmusba is, aminek viszont előfeltétele az IGA aláírása.

A várhatóan március 1-ig megszülető kormányközi megállapodás hatályba lépését 2016. január 1-re tervezik, de ez már előbb is megtörténhet, ha az egyes nemzeti komponensek összeadott értékének legalább 80 százalékát jegyző aláíró országok letétbe helyezték a ratifikációs okmányokat.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egységes bankszanálási mechanizmusról szóló rendelet elfogadásában együttdöntési jogkörrel bíró Európai Parlament a pokolba kívánja a kormányközi megállapodást, amibe elvileg nem lehet beleszólása. A képviselők ugyanakkor a rendelet elfogadása kapcsán megpróbálják majd sarokba szorítani a Tanácsot és lehetőség szerint minél inkább közösségi mederbe terelni a folyamatot, amit az Európai Bizottság és mellesleg több tagállam is támogat.

Az EP-nek a jelenlegi ciklusban elvileg az áprilisi plenáris ülésén kellene véglegesen elfogadnia az egységes bankszanálási mechanizmusról szóló jogszabályt, ellenkező esetben a jogalkotási folyamat átcsúszhat őszre és ezzel késedelmet szenvedhet a bankunió létrehozása is. A képviselőtestület ugyanakkor hajlik arra, hogy politikai kérdést csináljon az ügyből, és egy rossznak vélt alku helyett inkább ne kössön megállapodást a Tanáccsal.