2014 nem kezdődik jól Dilmának

A vártnál is magasabb infláció szavazatokat vehet el a 2014-es újraválasztására készülő Dilma Rouseff brazil elnöktől.

Az Economist „Americas view” című blogjának egyik múlt heti bejegyzésében hívta fel a figyelmet az infláció károsan magas mértékére Brazíliában. Miután 2013 egyébként sem a brazil gazdaság éve volt – a nemzeti fizetőeszköz jelentősen gyengült a dollárhoz képest, a gazdaság egyik húzóágazatának számító autóipar eladásai egy évtized óta először estek vissza, az amerikai dollár „menekülése” az országból pedig megdöntötte 2002-es rekordját –, decemberben 0,92 százalékos inflációt mértek, ami megdöntötte a havi árszint-emelkedés tízéves rekordját. Ezzel az elmúlt év inflációja 5,91 százalékra kúszott fel, jóval a piaci várakozások fölé.

A túlzottan magas infláció nemcsak a legnagyobb latin-amerikai gazdaságnak, de az újraválasztásáért kampányoló Dilma Rousseff elnöknek is komoly fejfájást okozhat. Bár Dilma továbbra is a legesélyesebb jelöltnek tűnik az elnöki székért harcba szállók között, pártjának, a Munkáspártnak (Partido Trabalhista – PT) kongresszusi helyek elvesztését jelentheti, ha a választók – joggal – Rousseff antiinflációs politikájának kudarcaként értékelik a nemrég megjelent adatokat.

Márpedig az infláció Brazíliában éppannyira politikai, mint gazdasági kérdés, ráadásul mindkét szempontból különösen érzékeny. Az 1990-es évek első felében még mindig tombolt az 70-es évek energiaválságai nyomán fellépő hiperinfláció, a három, sőt gyakran négy számjegyű inflációs adatok azóta is kísértenek a brazil választópolgárok emlékeiben. Az inflációs helyzet romlását pedig mind a napi betevőért küzdő szegényebb rétegek, mind az eladósodott középosztályok a szavazataik megvonásával, illetve átcsoportosításával jutalmazhatják. Ahogy azt már korábban megírtuk, 2014 izgalmas év lesz Brazília és Rousseff elnök életében is.

Szabó Barnabás

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »