Halálos áldozatokkal járó hőség és áramkimaradás Argentínában

Akadozott az áramellátás Buenos Aires-ben és több argentin városban a több mint két hete tartó hőség miatt. A nappali csúcshőmérséklet azóta 30 és 40 ̊C között alakul. A fővárosban szükségállapotot hirdetett ki a polgármester, energiatakarékossági okokból nem nyitottak ki a hivatalok múlt pénteken és ezen a héten hétfőn. Több Buenos Aires-i városrészben tiltakoztak az ott élők. Az ellenzék bírálta a kormányt amiatt, hogy nem tudtak megfelelően reagálni a problémára. A kormány pedig az áramszolgáltatókat tette felelőssé. Az év utolsó napján már rendeződött a helyzet, enyhült a kánikula, és normalizálódott az energiaellátás is.

Káosz az utcákon

Évtizedek óta nem tapasztalt kánikula van Argentínában, elsősorban az ország középső és északi részén. Hétfőn megdőlt a melegrekord Buenos Airesben, ahol 40,8 Celsius-fokot mértek – írta a La Nación. A hőség miatt megnőtt az áramfogyasztás, az ellátásban akadozások vannak több helyen az országban. Néhány negyedben már két hete nincs elektromos áram, a lakók nem tudnak fürdeni, világítani.

Sokan ilyen körülmények között ünnepelték a karácsonyt. Az áramkimaradás halálos áldozatokkal is járt: egy fiatal anyuka és két gyermeke halt meg vasárnap hajnalban Buenos Aires egyik elővárosában, a világításra használt gyertyák okozta tűz miatt – számolt be az El País.

Több Buenos Aires-i kerületben tiltakozásba kezdtek a lakosok az áramkimaradások miatt. Csoportokba verődve gumiabroncsokat égettek, elzárták az utcákat és a városba vezető autóutakat a forgalom elől. Buenos Aires polgármestere, Mauricio Macri szükségállapotot hirdetett ki múlt szombaton. Ennek értelmében zárva tartanak a hivatalok, valamint a hirdetőplakátok kivilágítását lekapcsolták, hogy energiát spóroljanak. A két nagy fővárosi áramszolgáltató, az Edesur és az Edenor takarékosságra kérte a lakosságot.

Politikai patthelyzet

Az ellenzék bírálta a kormányt amiatt, hogy nem tudott megoldást találni a problémára, és így az emberek azt érezték, hogy nem foglalkoznak velük. Sergio Massa (Juszticialista Párt), a peronista mozgalom nem kormánypárti politikusa szerint az áramszolgáltató vállalatok működéséért a nemzeti kormány felel. María Eugenia Vidal, a főváros polgármester-helyettese az „energiapolitika kudarcának” nevezte a történteket, és figyelmeztetett, hogy az energiahálózat korszerűsítése nélkül a jövőben könnyen megismétlődhetnek az áramkimaradások, ha ismét hőhullám lesz. Többen kritizálták Cristina Kirchner elnököt, amiért nem lépett a nyilvánosság elé. Az elnöknő legutóbb a múlt csütörtökön nyilatkozott, mikor közölte, hogy a jelenlegi ciklusa végeztével távozik a politikából, viszont más témákról nem beszélt.

Jorge Capitanich, a kormány kabinetfőnöke az áramszolgáltató vállalatokat okolta az akadozó energiaellátásért. Felvetette a cégek államosítását, amennyiben nem javítanak a szolgáltatás minőségén. Az illetékes miniszter, Julio de Vido hétfőn kárpótlást ígért azoknak, akiket érintettek az áramkimaradások, az áramszolgáltatókkal szemben pedig szankciókat helyezett kilátásba.

Az áramellátási problémáknak néhány szakértő szerint az az oka, hogy a szolgáltatók nem költöttek az ellátás minőségének javítására, az elavult hálózat korszerűsítésére. Egyesek szerint a fővárosban meglévő alacsony tarifák miatt az emberek hajlamosak voltak pazarolni, és sokan vettek légkondicionálót a lakásukba, ami növelte az áramszükségletet – írta az El País.

Kedden már javult a helyzet, enyhült a hőség, kezdett normalizálódni az áramellátás – tájékoztatott a La Nación.

Metzger Dóra

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »