A magyarok sem ünnepelhetnek nyugodtan Horvátországban

A melegházasságok jövőbeni lehetőségét is felszámoló alkotmányos népszavazás után most újabb referendum eshetősége borzolja a kedélyeket Horvátországban. A vukovári civil kezdeményezés nem titkoltan felszámolná annak a lehetőségét, hogy városukban a szerbek kétnyelvű táblák képében vagy bármilyen egyéb formában használják saját nyelvüket, illetve ebben a konkrét esetben cirill írásmódjukat. A helyzet odáig fajult, hogy Horvátországban ma már több nemzeti kisebbség, így a magyarok is féltik jelenleg meglévő nyelvhasználati jogaikat, s bár a balközép kormánykoalíció úgy fest minden tőle telhetőt elkövet a sokszínűség védelmében, az ehhez szükséges alkotmánymódosítási tervek a vakvágányon várják az újévet.

Horvátországban odáig fajultak az egymást most már futószalagon követő népszavazási kezdeményezések, hogy nem csupán a délszláv állam társadalmi viszonyai töredeztek meg, hanem Zágráb nemzetközi elismertsége és jószomszédi kapcsolatai is igen komoly veszélybe kerültek. Annak ellenére is, hogy a Zoran Milanović vezette balközép kormánykoalíció az utóbbi hónapokban mindent bevetett annak érdekében, hogy Horvátországot az európai értékek mezsgyéjén tartsa, s ennek szellemében akár a nemi, akár a nemzeti kisebbségben élő állampolgárait, illetve azok jogait megvédje.

A horvát baloldal előbbi csatát kormánypozícióban ülve is egyértelműen elvesztette a politikai jobboldal, a katolikus egyház és egy civil szervezet összefogásával szemben, ám aligha kétséges, hogy egy újabb – ezúttal a nemzeti kisebbségek jogait érintő – fiaskót követően nem csupán az európai baloldal csóválná a fejét, hanem azok a jobboldali kormányok is – lásd Magyarország, amelyek horvátországi nemzettársaik révén aligha érdekeltek az újabb népszavazási kezdeményezés sikerében.

Vukovár fejfájást okoz

Szinte bizonyos, hogy mostanság horvát kormánykörökben a Vukovár városa köré fonódott nemzetpolitikai kérdések igen sok fejfájást okoznak, ugyanakkor a fenti példából kiindulva, s elsősorban nemzetközi kapcsolataikat figyelembe véve a délszláv ország jobboldala is csak óvatosan közeledhetne a kisebbségeket is érintő tematikához. A probléma igazi súlyát éppen Vukovár adja, amely a 2011-es népszámlálás okán került abba az igen kényelmetlen szituációba, hogy annak a szerb nemzetnek kedvezve kellene kihelyezni a kétnyelvű táblákat, amelynek tagjai 1991 őszén ízzé-porrá lőtték a várost. Ráadásul utóbbival gyakorlatilag nemzeti szimbólummá téve a Duna mentén fekvő települést.

A horvát kormányzat mindezek ellenére, s saját alkotmányos rendelkezéseit betartva kihelyezné, sőt kihelyezte a sok kritikát és önmagán még több kalapács, illetve vörös festék nyomát viselő kétnyelvű táblákat. Azzal együtt is, hogy – akár a melegházasságot érintő népszavazás kapcsán – gyakorlatilag szembe ment a társadalom többségének akaratával.

Lehetetlen helyzetben

A december elsején lezajlott népszavazás sikere merőben új, egyben lehetetlen helyzetet teremtett a délszláv államban. A melegházasság ellen kampányoló „Családok nevében” civil egyesület sikerén felbuzdulva ugyanis a vukovári védők is aláírásgyűjtésbe kezdtek egy újabb, s ezúttal a nemzeti kisebbségeket gyakorlatilag országosan is fenyegető referendum kiírása érdekében.

A kézjegyek gyűjtése tagadhatatlan sikerrel végződött – 632 ezer aláírást gyűjtöttek össze, ám a horvát kabinet az európai értékrendet, egyben Horvátország nemzetközi érdekeit szem előtt tartva egy alkotmánymódosítási kísérlettel ment neki a népszavazási kezdeményezésnek.

Parkolópályán az alkotmánymódosítás

Az alkotmánymódosítás révén a horvát kabinet számos, így az emberi jogokat, vagyis a nemzeti kisebbségeket is érintő kérdéskör kapcsán tulajdonképpen lehetetlenné tenné a népszavazás kiírását, több más esetben pedig viszonylag magas részvételi arányhoz, illetve támogatottsághoz kötné azok sikerét.

A horvát kabinet valóban sokat kilincselt az alaptörvény módosításához szükséges kétharmados többség eléréséhez. Sőt, sokáig úgy is tűnt, hogy eme küzdelmüket siker koronázza majd, ám az utolsó pillanatban az egyik kormányon kívüli párt – a HDSSB – mégis kihátrált a kabinet által még decemberben óhajtott alkotmánymódosítás mögül. Ezzel gyakorlatilag a téli törvényhozási szünettel is számolva nagyságrendileg 30-60 nappal eltolta a most már koránt sem biztos jogi procedúrát.

A belpolitika áldozata lehet az ország elismertsége

A fentebb már említett HDSSB elnöke további vitát javasolt az alkotmánymódosítás által érintett kérdéskörökben, s bár a miniszterelnök látszólagos higgadtsággal tudomásul is vette mindezt, a köztársasági elnök egész egyszerűen nevetségesnek nevezte a Szlavóniához, illetve Baranyához köthető kispárt visszalépését. Egyúttal burkoltan a kormányoldalt célzó zsarolásnak állította be a történteket. Sőt, még egy jobboldali, külföldről érkező sugalmazás lehetőségét is felvetette.

Ugyanakkor azzal is számolni lehet, hogy az alkotmánymódosítás ez évi lehetősége pusztán azért esett a kútba, mert az eleve négy pártból álló kormánykoalíció olyan színes összetételű képviselőket kívánt mozgósítani a szükséges kétharmados többséghez, hogy azok egész egyszerűen nem tudtak dűlőre jutni minden érintett kérdésben. Arról nem is beszélve, hogy Zoran Milanović kormánya más – egyesek szerint egyértelműen számára kedvező – pontokon is hozzányúlt volna a Horvát Köztársaság alaptörvényéhez, s nem csupán a népszavazásokat érintő fejezetekben.

Ezzel viszont a kabinet nem csak a nemzeti kisebbségek mind szükségesebb horvátországi védelmét veszélyezteti, hanem Zágráb külföldi elismertségét is, hiszen az ezúttal Vukovárról érkező népszavazási kezdeményezés számos, a délszláv állam által vállalt nemzetközi kötelezettséget is érint.

Mindezzel együtt a jobboldal mozgolódásának lehetősége is adott, hiszen a most ellenzékben lévő Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), illetve partnerei sűrű tapsviharban törtek ki, mikor bebizonyosodott a HDSSB meghátrálása. Ráadásul a politikai közéletben az is pusmogásoknak adhat okot, hogy a HDZ vezetője az év végi ünnepekre hangolva azóta azt is kijelentette, hogy ő és pártja jövő tavasszal előrehozott választásokon döntené meg a jelenlegi kormánykoalíciót.

A magyarok bíznak az alkotmánymódosításban

A horvátországi magyar kisebbség – bár annak idején vállt vállnak vetve küzdött a vukovári védőkkel – aligha fogadná örömmel nyelvhasználati jogaik megcsorbítását, így nem kétséges, hogy döntő többségük kiáll az újabb népszavazást gátló alkotmánymódosítások mellett. Így természetesen ennek fényében adott hangot véleményének Iván Gábor, Magyarország zágrábi nagykövete is, aki azt mondta, hogy a népszavazási „kezdeményezés nincs összhangban a horvát alkotmány szellemével”, az egyharmadról ötven százalékosra emelt saját nyelv használatát biztosító küszöb pedig gyakorlatilag megtagadná a nemzeti kisebbségek elismerését. Ezen felül kétségtelen, hogy a referendum esetleges sikere több magyarlakta települést is hátrányosan érintene.

Fentiek fényében viszont számos magyarországi politikai erő is felülvizsgálhatná kitörő lelkesedését, s gratulációinak garmadáját egy olyan népszavazás sikeréhez, amely táptalajt biztosított egy újabb, s immár olyan referendumhoz, ami nem csupán az európai értékrendet, hanem a magyar nemzeti kisebbség jogköreit is megcsorbíthatja. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon annak az egyháznak a győzelméről is örömittasan beszéltek, amely akkor már serényen és bizonyíthatóan felülről elrendelve gyűjtötte azokat az aláírásokat, amik végeredményben nem csupán a szerb ortodoxok, hanem a többségében szintén római katolikus vallású nemzeti kisebbségek – így a magyarok, olaszok, csehek – nyelvhasználati jogait is eltörölnék Horvátországban.

Mátraházi Tibor