Másodszor is halasztottak Borboly Csaba perében

Másodszor is halasztottak hétfőn a marosvásárhelyi táblabíróságon Borboly Csaba és vádlott-társai pere a marosvásárhelyi táblabíróságon. A következő tárgyalás időpontját 2014. január 6-ra tűzték ki –tudta meg a maszol.ro a Hargita megyei tanácselnök ügyvédjétől.

Sergiu Bogdan tájékoztatása szerint a halasztás oka az volt, hogy több vádlottnak csak a napokban sikerült ügyvédet fogadnia, akiknek még nem volt idejük előkészíteni a védelmet. „Emellett mi is kértünk halasztást, mert még mindig nem kaptuk meg a teljes bűnvádi dosszié másolatait” – mondta Bogdan.

Hargita Megye Tanácsának elnökét és alelnökét, Sófalvi Lászlót, illetve további 11 személyt szeptember közepén állították bíróság elé az ügyészek, többségüket hivatali visszaéléssel vádolják. A per október 21-én halasztással kezdődött, mert több vádlottnak nem sikerült védőügyvédet fogadni.

A korrupcióellenes vádhatóság szerint Borboly Csaba indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy olyan cégnek (a Stravia Group Kft.-nek), amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag a tanácselnök és bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak az államnak.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »