Az Aszad-rezsim nem adja át a hatalmat

A kormány és az ellenzék között jelentős nézetkülönbség alakult ki Bassár el-Aszad elnök további jövőjét illetően. A kormány mereven elzárkózik az ellenzék legfőbb követelése elől, amely szerint a jelenlegi elnök nem vállalhat semmilyen szerepet az átmeneti időszakban. A szíriai kormány kijelentette, hogy Bassár el-Aszad elnöki pozíciója nem tekinthető tárgyalási alapnak. Az ellenzéki erők ez irányú követelései csupán „téveszmék és álmok”- tették hozzá.

Szerdán a SANA állami hírügynökségen keresztül a szíriai külügyminisztérium az alábbi nyilatkozatot tette közzé: „A hivatalos szír delegáció nem azért utazik Genfbe, hogy átadja a hatalmat. A delegáció a szíriai nép akaratát fogja közvetíteni, amelyek közül a legfontosabb a terrorizmussal való leszámolás.” A külügyminisztérium által közzétett nyilatkozat volt az első hivatalos válasz Damaszkuszból, amely reagált a tárgyalások bejelentésére.

„A szíriai ellenzéki koalíció szintén ott lesz a tárgyalásokon” – jelentette be szerdán a szervezet vezetője Ahmad El-Dzsarba. A koalíció korábban közölte, hogy hajlandó a tárgyalásokon való részvételre, ha humanitárius segélyezési folyosókat létesítenek és szabadon engedik a politikai foglyokat. Továbbá ragaszkodnak hozzá, hogy Aszad elnök semmilyen szerepet nem vállalhat Szíria jövőjében. Az ellenzék úgy tekint a genfi tárgyalásokra, mint a szíriai vezetés leváltására és az ország valódi demokratikus átalakításának irányába tett lépésekre.Dzsarba Aszaddal kapcsolatban kifejtette:„Nem fordulhat elő, hogy az az ember aki felelős az ország pusztulásáért, irányítsa annak újjáépítését.”

Mindeközben szerdán Irán és Törökország tűzszünetre szólította fel a feleket. A két ország álláspontja számos kérdésben megegyezik, többek között abban is egyetértenek, hogy a szíriai polgárháborúnak nincs katonai megoldása.

Fekete Csanád

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »