Olli Rehn nem teljesíti Matolcsy óhaját

Az EU gazdasági és pénzügyi biztosának nem áll szándékában, hogy – a Magyar Nemzeti Bank elnökének felszólításának eleget téve – lemondjon – jelentette ki pénteken az Európai Bizottság szóvivője.

A bizottsági szóvivő az MTI kérdésére válaszolva közölte, hogy Olli Rehnnek nem áll szándékában lemondani azt követően, hogy előző nap erre szólította fel Matolcsy György, az MNB elnöke. „Az alelnök nem tervezi azt, hogy lemondjon” – jelentette ki Pia Ahrenkilde-Hansen.

Barroso bizottsági elnök szóvivője arra is felhívta a figyelmet, hogy a jegybankok függetlenül, (külső befolyásolás nélkül) végzik munkájukat, és ez érvényes a Bizottságra és Olli Rehnre is, aki független módon fogja folytatni a tevékenységét. Mást nem kívánt hozzátenni ehhez.

Pia Ahrenkilde Hansen egy más kérdés kapcsán közvetve Andor László foglalkoztatáspolitikai biztost is védelmébe vette, akit David Cameron és a brit sajtó részéről ért támadás amiatt, mert túlreagálásnak nevezte a brit politika reakcióját a közép- és kelet-európai munkavállalók „szociális turizmusa” kapcsán.

A szóvivő a brit kritikákra válaszul közölte, hogy a Bizottságnak és a biztosoknak jogukban áll, hogy kifejtsék a véleményüket. Hozzátette, hogy az európai politikában teljesen normális, hogy bizonyos kérdésekben véleménykülönbségek vannak.

A brit miniszterelnök még az Európai Bizottság elnökét is felhívta, hogy Andor László nyilatkozata miatt tiltakozzon.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »