Az átvilágítási törvény hatályon kívül helyezésére irányuló törvényjavaslatot terjesztett a cseh képviselőház elé Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) – közölte Zuzka Bebarová-Rujbrová kommunista képviselő csütörtökön.
„Úgy véljük, hogy a törvény már nem hatékony. A KSCM azzal számol, hogy javaslatát január végén tűzhetné napirendre a képviselőház” – jelentette ki Bebarová-Rujbrová. Részleteket a törvényjavaslatról nem közölt.
A kommunista képviselő elismerte: kezdeményezésüket felgyorsította az a széles körű vita, amely Andrej Babisnak, az ANO (Igen) mozgalom elnökének átvilágítása körül zajlik Csehországban.
Babis, aki a pénzügyminiszteri poszt várományosa, neve állítólag benne van a volt kommunista Állambiztonsági Szolgálattal (StB) együttműködők jegyzékében. Milos Zeman államfő korábban jelezte, hogy tiszta átvilágítási bizonyítvány nélkül senkit sem nevez ki miniszternek. Babis azt állítja, hogy nem működött együtt a hivatallal, nyilvántartása jogtalan, és Pozsonyban pert indított neve tisztára mosása érdekében
„Bizonyos értelemben kihasználtuk azt a vitát is, amely Babis átvilágítása körül alakult ki, amelyben néhány szociáldemokrata (CSSD) vezető, az ANO vezetői és a kezdetben a kereszténydemokraták (KDU-CSL) is az átvilágítási törvény megszüntetése mellett nyilatkoztak” – fejtette ki Bebarová-Rujbrová.
Az átvilágítási törvény esetleges hatályon kívül helyezése később feszültséget váltott ki a formálódó új kormánykoalíció három pártja között is. A KDU-CSL ugyanis kedden este a képviselőcsoport ülésén lezajlott vita után ugyanis elutasító álláspontra helyezkedett. „Az átvilágítási törvény megszüntetésére irányuló igyekezet akadálya lehet a KDU-CSL kormányzati szerepének. Én nagy problémát látok ebben” – szögezte le Jan Bartosek alelnök.
Az 1991-ben elfogadott átvilágítási törvény bizonyos állami tisztségek betöltésének feltételeit tartalmazza. A törvényben meghatározott feltételek között van, hogy az illető 1989 előtt nem volt a kommunista párt magas rangú tisztségviselője, illetve semmilyen módon nem működött együtt a kommunista állambiztonsági hivatallal (StB).
MTI