Tévedésből fejezett le egy embert az al-Kaida

Bocsánatkérésre kényszerült az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges egyik szíriai felkelőcsoport, miután kiderült, hogy egy félreértés miatt az ő oldalukon harcoló fegyveres alakulat egyik parancsnokát fejezték le nyilvánosan – írta pénteken a The Telegraph című brit lap.

Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű dzsihadista szervezet tagjai egy internetre felkerült videó szerint egy szakállas fejet emeltek a magasba a kivégzésre összegyűlt tömeg előtt az észak-szíriai Aleppó városában, diadalittasan kijelentve, hogy az illető a Bassár el-Aszad elnök oldalán harcoló egyik síita milícia fegyverese.

Később azonban kiderült, hogy a brutálisan kivégzett Mohamed Fáresz az Ahrár as-Sám Brigád egyik parancsnoka volt, amely csoport gyakran harcol Aszad erői ellen az ILIÁ és a szintén az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front oldalán, habár nem osztja a két szunnita dzsihadista szervezet radikális ideológiáját. Az ILIÁ az eset után „megértést és bűnbocsánatot” kért a félreértés miatt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű civil szervezet és más aktivisták szerint egy vallási jellegű félreértés vezetett Faresz kivégzéséhez. Az ILIÁ egyik szóvivője azt mondta, hogy a parancsnok, miután megsebesült egy Aleppó környéki csatában, azt hitte, hogy síita milícia fogságába esett, és arra kérte a körülötte lévőket, hogy öljék meg. Mint utóbb kiderült, az illetők az ILIÁ tagjai voltak, akik aktivisták szerint félreérthették a síita imámokra hivatkozó kérést.

Jelentések szerint az ILIÁ a közelmúltban jelentősen megerősödött, és a legbefolyásosabb fegyveres csoporttá vált Szíria északi részén. A csoport célja az, hogy iszlám államot hozzon létre Irak és Szíria egymással határos északi területeinek összekötésével, ahol a saría (iszlám vallási jog) egy radikális értelmezését akarja alkalmazni. Az ILIÁ által ellenőrzött – egyre nagyobb – területeken sokan panaszkodnak a csoport kegyetlenségére.

Az ILIÁ egyik szóvivő közölte, hogy „az illetékes igazságügyi hatóságok” ki fogják vizsgálni a félreértésből történt kivégzést, bár nem világos, hogy ezen milyen szervezetet értett.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »