Ferenc pápa a moszkvai patriarchátus küldöttével tárgyalt

Hilarion metropolitát, a moszkvai patriarchátus külügyminiszterét fogadta Ferenc pápa kedden a Vatikánban, két héttel Vlagyimir Putyin elnök látogatása előtt.

A pápa a Szent Márta-házban fogadta Volokolamszk metropolitáját – közölte a Szentszék, utalva arra, hogy a találkozó, illetve annak helyszíne az egyházak közötti baráti viszonyt kívánta hirdetni.

Hilarion a Kirill pátriárka vezette orosz ortodox egyházban a külügyi kapcsolatokért felelős, vagyis a patriarchátus kulcsembere az egyházakkal és államokkal való diplomáciai kapcsolatok terén. „Külügyminiszteri” kinevezése óta először járt a Vatikánban. A vizit két héttel előzte meg Ferenc pápa és Vlagyimir Putyin november 25-re kitűzött találkozóját.

Hilariont a szentszéki államtitkárságon is fogadták, és a Vatikánban rendezett Ortodoxok és katolikusok együtt a családért című konferencián is részt vesz.

Hilarion vatikáni látogatásával egy időben Kirill pátriárka a Moszkvában tartózkodó Angelo Scola milánói érseket fogadta. Scola a Vatican Insider olasz hírportálnak nyilatkozva kijelentette: az egyház feladata az, hogy mindenkivel párbeszédet folytasson, és Vlagyimir Putyin „az új világrend jelentős viszonyítási pontjának” számít. Szeptember elején Ferenc pápa levelet küldött Putyin elnöknek a G20-országok szentpétervári csúcstalálkozója alkalmából. Ebben békés megoldás keresését sürgette a szíriai konfliktus lezárására.

Vatikáni elemzők szerint a Moszkva és Róma közötti kapcsolattartás a katolikus egyházfő moszkvai útját készítheti elő, ami az elődök, II. János Pál és XVI. Benedek idején nem valósulhatott meg.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »